Ilyen kocsikat hajtanak a magyarok: mutatjuk, mik a kedvencek

Pénzcentrum2018. március 23. 17:34

Idén is elkészítette nagyszabású közvélemény-kutatását a Vezess.hu és az Autó Magazin, amelyben a hazai autóvásárlók szokásait mérték fel. A tizenöt országra kiterjedő Best Cars kutatás keretében, rekordszámú magyar kitöltő részvételével megvalósult felmérésből kiderül, milyen márkákat választanak, új vagy használt autót preferálnak és mit gondolnak a dízelmotorról a magyar vezetők.


Idén is elkészítette nagyszabású közvélemény-kutatását a Vezess.hu és az Autó Magazin, amelyben a hazai autóvásárlók szokásait mérték fel. A világ tizenöt országában több mint 190 ezer olvasót mozgósító felmérés lokális kérdőíve rekordszámú,12339 kitöltő részvételével zárult, és a korábbi évekhez képest a hölgyek aránya is jelentősen növekedett.

A résztvevők több mint 10 százaléka női vezető, közülük 71,5 százalék a 40 év fölötti korcsoportba tartozik, és szinte az összes válaszadó aktív autóvezető. A tavalyi eredményekhez hasonlóan most is a német (37,4%), japán (26,4%) és francia (12,6%) autók vezetik a hazai gépjárműállomány listáját. Érdekes azonban, hogy ha a tulajdonosok újra választhatnának, 87,7 százalékuk japán, 80,5 százalékuk német autót vásárolna, a francia autók preferenciájának aránya pedig 40,5 százalék.

Izgalmas változás, hogy felértékelődtek a kelet-európai márkák: míg tavaly a válaszadók csupán 30,9 százaléka tartotta elképzelhetőnek a vásárlásukat, idén 54,9 százalékos említettséggel a Škoda és a Dacia a harmadik leginkább figyelembe vett márkacsoport a piacon. Az autóvásárlási kedv viszont a tendenciák szerint egyre csökken: a 2017-es 32,8 százalék helyett ezúttal csupán a válaszadók 32 százaléka vallotta, hogy két éven belül új autó vásárlását fontolgatja.

A használt autó az európai országok közül nálunk tűnik a legjobb opciónak (52,6%), míg Kínában és Spanyolországban szinte egyáltalán nem létezik használtautó-piac.A dízelmotorokat érintő hírek hatása az autóvásárlók terveiben is tetten érhető: 34 százalékról 31,2 százalékra csökkent a dízelben gondolkodó vevőjelöltek aránya. A gázüzemű (CNG, LPG, LNG) autók sem nyerték el a magyar vezetők tetszését: az európai átlag 2,7 százalékkal szemben itthon mindössze 1,1 százalék a kedveltségük.

Ugyanakkor minden tizedik vásárló szimpatizál a hibrid autó gondolatával - ez az arány felülmúlja az európai átlagot. A kutatás érdekes tanulsága, hogy egyetlen európai országban sem vásárolnának olyan kevés városi szabadidőjárművet, mint nálunk - a francia, olasz és a spanyol piacokon ezzel szemben ez a legnépszerűbb kategória. Magyarországon a ranglistát szinte azonos arányban a középkategóriás (16,1%) és alsó-középkategóriás (15,9%) autók vezetik.

Ha mostanában fontolgatod, hogy kocsit vásárolsz, érdemes szétnézni, milyen ajánlatokkal várnak a bankok. A Pénzcentrum kalkulátoránaksegítségével utánajártunk, milyen konstrukciók közül választhatunk, ha másfél millió forintot szeretnénk felvenni 72 hónapos futamidőre. A THM alapján a legjobb ajánlattal a Sberbanknál várnak, ott ugyanis a THM 10,90 százalék, a törlesztőrészlet pedig 27 992 forint. A CIB Banknála havi törlesztő egy kicsit magasabb, 28 661 forint, a THM pedig 11,73 százalék.  Ha a Cetelemet választjuk, havonta 30 032 forint lesz a törlesztő, és a THM 14,12 százalék. A K&H Banknál 30 103 forintos törlesztőrsézlettel kalkulálhatunk, és a THM 14,46 százalék, az Erste Banknálpedig 30 901 forintos havi törlesztőre számíthatunk és a THM 15,65 százalék. A Cofidist is választhatjuk, ez esetben a havi törlesztő 33 019 forint, a THM pedig 17,90 százalék.

Címkék:
utazás, használt autó, felmérés, autóvásárlás, női vezetők,