Újabb poggyászbotrány Ferihegyen: ez állhat a háttérben

Pénzcentrum2018. február 7. 10:00

A 444 újabb cikket közölt a ferihegyi poggyászfelnyitásokról. Most egy közel-keleti légitársasággal érkező utas bőröndjét nyitották fel, egy korábbi cikkük alapján viszont vizsgálat indult a reptéren.

Vasárnap hajnalban kapta meg bőröndjét a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren az az utas, aki a 444-nek írt levelet. Az olvasó beszámolója szerint a Qatar Airways járatával érkezett Budapestre, a landolás után 50 percet várt poggyászára, amely kinyitott cipzárral került vissza hozzá.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a lap korábbi cikke után rendkívüli ellenőrzést rendelt el Ferihegyen a poggyászfosztogatások miatt. Néhány nappal ezelőtt egy olyan januári éjszakáról tudósított a lap, amikor három, különböző helyről érkező utas csomagjából is eltűntek értékek. Az üggyel Dél-Korea budapesti nagykövetsége is foglalkozott, a csomagfosztogatásokról Facebook-posztot tettek közzé, mivel az egyik károsult koreai állampolgár volt.

A 444 azt is feltárta tegnap délutáni cikkében, hogy mi állhat a sorozatos a poggyászlopások mögött. A lap szerint a légiforgalomban résztvevő cégek árversenye és az is okolható a felmerült visszaélésekért, hogy a munkaerőhiány miatt képtelenség megfelelően szűrni a poggyászokkal kapcsolatba kerülő fizikai munkásokat.

Címkék:
utazás, légitársaság, ferihegy, csomag, poggyász, reptér, liszt ferenc repülőtér, légiforgalom,