Fontos átalakulás az autópályákon: retteghetnek a csalók

MTI2018. január 4. 13:30

Január elsejétől aszfaltba épített érzékelőkkel szűrik ki a túlsúlyos tehergépjárműveket az M1-es autópályán a Lajta mélységi mérőállomáson - írja az MTI.

A telepített mérőállomáson nemcsak a tengelysúlyt és az össztömeget mérik majd, hanem a járművek szélességét és hosszúságát is - mondta el Szerencsi Gábor, Magyar Közút Nonprofit Zrt. közúti szolgáltató igazgatója az M1-en.  Van olyan mérőállomás is Magyarországon, ahol nem kell kiterelni a járműveket a forgalomból, mivel az automata szenzorokkal és kamerákkal ki tudják szűrni a szabályokat be nem tartókat. Ennek a próbaüzeme tart.

A tengelyterhelés és az össztömeg mérésével a közlekedőket az uniós és a magyar irányelvek betartására próbálják rászorítani,

a túlsúly ugyanis évente több tízmilliárd forint kárt okoz az állami útfenntartónak, komoly közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, a szabályosan közlekedők pedig versenyhátrányba kerülnek.

A külső schengeni határokon egyébként minden járművet megmérnek kötelezően mindenhol. Új mélységi, a határtól 20-30 kilométerre lévő mérőállomások egy kormányhatározat szerint a következő 4-5 évben az M30-as, M4-es, M6-os, M86-os utakon épülhetnek - közölte az igazgató.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, autópálya, túlsúly, m1, mérés,