Új állomást kaphat a kisföldalatti

Világgazdaság2017. szeptember 28. 09:00

A Liget-projekt nyomán megújítják a környék infrastruktúráját is, növelik a tömegközlekedés kapacitását - írja a Világgazdaság.

Baán László projektvezető miniszteri biztos korábbi nyilatkozata szerint arra számítanak, hogy a Liget Budapest a jelenleginél lényegesen több látogatót fog vonzani, ez pedig szükségessé teszi a közlekedési hálózat fejlesztését is. A tervezett átalakítások között a kisföldalatti felújítása is szerepel, és a Liget Zrt. tájékoztatása szerint még egy új megállót is építenek a Hungária körúton.


Bíró Endre, a Budapesti Metróért Egyesület (Bume) elnöke elmondta, hogy csúcsidőben jelenleg a kisföldalatti kihasználtsága százszázalékos, illetve a feletti. Elmondása szerint a vonal műszaki állapota jelenleg nagyon rossz, az vetekszik a 3-as vonaléval.

Címkék:
metró, busz, városliget, troli, metrófelújítás, kisföldalatti,