Csökkenhet az áfa, jövőre olcsóbban fürdőzhetünk?

Pénzcentrum2017. március 31. 12:30

A jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra csökkentené a fürdőszolgáltatások áfakulcsát jövő év elejétől a Magyar Fürdőszövetség. Így a szálláshely és vendéglátás mellett a fürdőzés is olcsóbb lehet.

Évente közel 40 millió fürdőbelépést regisztrálnak a hazai gyógy- és élményfürdők, uszodák, ezzel összesen nettó 144,4 milliárd forint bevételt generálnak. A fürdőágazat 8 ezer teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztat. A tíz leglátogatottabb hazai turisztikai célpont közül 7 település (Budapest, Hajdúszoboszló, Bük, Hévíz, Eger, Zalakaros, Sárvár) hagyományos fürdőváros.

Ugyanakkor a fürdők gazdálkodása igen változatos képet mutat. Míg a 15 legnagyobb, nemzetközi jelentőségű fürdő profitot termel, addig a jellemzően önkormányzati tulajdonban működő közepes és kisméretű fürdő többségében veszteséges. Nemzetközi kitekintésben jelentős versenyhátrányt okoz, hogy az EU-tagországok közel fele alkalmaz 3-17 százalék közötti kedvezményes áfakulcsot, közöttük több szomszédos tagállam is.

Mi változna az áfacsökkentéssel?

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a kormánynál, hogy a mostani 27 százalékról 18 százalékra csökkenjen a fürdőszolgáltatások áfakulcsa jövő év elejétől. Így a hazai turizmus három fő szolgáltatási pillére - a fürdők mellett a szálláshelyek és a vendéglátás - teljes egészében a kedvezményes áfakörbe tartozna, ezzel jelentősen erősödne a teljes turisztikai ágazat tőkeereje és nemzetközi versenyképessége.

A fürdőszövetség tanulmánya szerint az alacsonyabb áfakulcs miatti bevételkiesés az állami költségvetésben elenyésző. Az egyéb adó- és járuléknemekből befolyó magasabb költségvetési bevételek csökkentik a központi költségvetés bevételkiesését, hatása azonban országos minőség-emelkedéshez vezet a fürdők modernizálása mellett.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az áfacsökkentésből eredő többletforrást a fürdők a bérek emelésre, állagmegőrzésre és infrastrukturális fejlesztésekre kívánják fordítani, tehát a megtakarítást visszaforgatják a nemzetgazdaságba.

Címkék:
utazás, áfa, fürdő, áfacsökkentés, penzcentrum, fürdőszövetség,