Durván jól fogynak az autópálya-matricák

Magyar Hírlap2017. február 14. 10:01

Az elővételi lehetőséget is kihasználva, lényegesen több autópálya-matricát vásároltak az autósok február 9-ig, mint tavaly ugyanebben az időszakban - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) a Magyar Hírlapot.

Az idei év elején csaknem 2,06 millió éves, havi, heti és megyei matricát vásároltak az autósok, míg egy évvel korábban mindössze 1,91 millió matrica fogyott. Az éves matricából 15,1, a haviból 5,4, hetiből 32,2, megyeiből pedig 47,3 százalékkal többet adtak el az ügyfeleknek idén január 1. és február 9. között, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A NÚSZ közölte, már tavaly decemberben lehetőség volt a 2017-es matricák megvásárlására, ebből adódóan 2016 utolsó hónapjában mintegy 76,3 ezer matrica fogyott. A szolgáltató beszámolt arról is, hogy mindeddig 20,52 milliárd forintot szedett be matricaértékesítésből, ami csaknem harmada a tavalyi év összes, 64,143 milliárd forintos bevételének.

Címkék:
utazás, autópálya, autópályamatrica, megyei matrica,