Hatalmas kedvezmény jár a nagycsaládosoknak: sietniük kell

Pénzcentrum2016. december 1. 11:00

Ma, december elsején nyílik meg a nagycsaládosok számára a kedvezményes üdülési pályázat az Erzsébet-program keretében. Jobb minél előbb jelentkezni, mert véges a keret. Mutatjuk, mi kell a sikeres pályázáshoz.

Az Erzsébet-program már évek óta kedvezményes üdülési lehetőséget biztosít a nyugdíjasoknak, a fogyatékossággal élőknek és a nagycsaládosoknak. Előbbi két csoport pályázási lehetősége már lejárt, a kiírás szerint november 25-én, majd meghosszabbították november 30-ig. Most a nagycsaládosokon a sor, nekik mától, december elsejétől van lehetőségük jelentkezni.

A sikerhez viszont sok feltételnek meg kell felelni, nem elég nagycsaládosnak lenni. Csak azok pályázhatnak, ahol egy főre jutó nettó átlagjövedelem nem haladja meg a minimálbért. A minimálbér összege ugyan jövő év elejétől emelkedik, de a pályázati kiírás szerint a 2016. január 1-jén érvényes minimálbér összegét (111 ezer forint) veszik alapul. (Igen, a bruttó minimálbér a mérce, de a családnak az egy főre eső nettó átlagjövedelme nem haladhatja meg ezt az összeget.) 

Tehát minden nagycsalád jelentkezhet, amely havonta kevesebb, mint 555 ezer forintból gazdálkodik, és van legalább 3 családi pótlékra jogosult gyermeke.

Nem adják ingyen

Ha szeretnél pályázni a kedvezményes üdülésre, az első lépés, hogy regisztrálni kell az Erzsébet-program honlapján, mivel kizárólag elektronikusan lehet pályázni december 30-ig, vagy a keret kimerüléséig. Második lépésként létre kell hozni egy egyéni profilt, amit majd e-mailen keresztül aktiválni kell. Akik már rendelkeznek ilyen profillal, azoknak nem kell újat készíteni, elég csak a korábban megadott adatokat felülvizsgálni. 

A pályázatnak van egy "önrésze" is, amit pályázati hozzájárulásnak neveznek. Ennek összege a család felnőtt, és 14 év feletti tagjainak 5 ezer forint, a 3 és 14 év közötti gyermekeknek 2 500 forint, a 3 év alattiak után viszont semmit sem kell fizetni. Tehát, ha a családnak 3, három év alatti gyermeke van, akkor csak a két szülőnek kell fizetnie 5-5 ezer forintot, ez a legolcsóbb lehetőség. De, akiknek három, 3 és 14 év közötti gyermeke van, azoknak is csak 17 500 forintba kerül a nyaralás. A programban elnyerhető támogatás csak a szállásra vonatkozik, az utazást nem fedezi.

Fontos, hogy a pályázati hozzájárulást 2017. február 15-ig be kell fizetni, különben nem érvényes a jelentkezés. Szintén nagyon fontos, hogy helyesen kitöltve és hiánytalanul adja be mindenki a pályázatát, mert sem javításra, sem hiánypótlásra nincs lehetőség.

Akik már korábban is pályáztak, de eddig még nem nyertek, azoknak is érdemes újra megpróbálni, mert előnyt élveznek azokkal szemben, akik korábban már nyertek a programban. (Ez persze ne vegye kedvét azoknak sem, akik már nyertek kedvezményes nyaralást.)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Érdemes minél előbb benyújtani a pályázatokat, mert csak a létszámkeret kimerüléséig, vagy legkésőbb december 30-ig lehet jelentkezni.

Akik nyernek, azok a program honlapján feltüntetett szálláshelyek közül választhatnak, és legkésőbb 2018. december 20-ig meg kell kezdeniük majd az üdülést. Tehát majdnem két évig felhasználható a kedvezmény.

Címkék:
utazás, nyaralás, pályázat, üdülés, üdülési jog, erzsébet-program, nagycsaládosok,