Megszűnik az Uber utódja is? Megszólalt Metál

MTI2016. november 15. 09:31

Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik szellemi utódjának tekintettek - írja keddi számában a Magyar Idők.

A cégnek az a kombinált szolgáltatása nem érhető el, ami "gyakorlatilag taxis szolgáltatásnak minősül". Ennek a lényege az volt, hogy sofőrrel együtt lehetett autót bérelni, okostelefonos applikáció segítségével, és a fővárosi taxirendeletben megállapított fix tarifánál olcsóbban. A két szolgáltatás - az autóbérlés és a sofőrszolgáltatás - ugyanakkor külön-külön továbbra is elérhető a cég honlapján közzétett tájékoztatás szerint.

A szolgáltatás leállása azt sejteti, hogy a cég működése nem felelt meg a taxistevékenységre vonatkozó szabályozásnak

 - véli Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke. Számos cég próbálja meg kijátszani a törvényi szabályozást, ideig-óráig tudnak is működni, azonban amikor a tevékenységük átlép egy nagyságrendet, és a hatóságok számára nyilvánvaló lesz a működésük jellege, akkor megbüntetik őket. Ennek ellenére a piacon fellelhetők kisebb-nagyobb vállalkozások, amelyek sárga fólia és rendszám nélkül tevékenykednek, sofőrszolgálatok vagy autókölcsönzési tevékenység mögé bújnak, de a törvényi szabályozás ebben a kérdésben szigorú és egyértelmű - mondta Metál.

Címkék:
utazás, Budapest, taxi, taxirendelet,