Van jogsid? Fontos változásra készülhetsz

MTI2016. november 7. 19:03

 A születési dátumhoz igazítaná a vezetői engedélyek érvényességét a kormány egy a kormany.hu portálon korábban megjelent, több kormányrendeletet módosító tervezet szerint.

Az egyes belügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló tervezet több kormányrendeletet módosítana, ezek között szerepel a közúti közlekedési igazgatási feladatokról is szóló kormányrendelet módosítása.

Ebben az áll: a vezetői engedély kiállításánál az érvényességet általában úgy kell meghatározni, hogy a lejárat hónapja és napja az egészségügyi érvényességi időponton belül megegyezzen az okmány birtokosa születési idejének hónapjával és napjával.

A fő szabály alóli kivétel, ha az orvosi vizsgálaton a meghatározott életkorra, vagy a külön jogszabályban meghatározott betegségekre tekintettel két évet meg nem haladó egészségi alkalmassági időt állapítanak meg a járművezetőnek.  A jelenleg érvényben lévő szabályozás ezt a gyakorlatot az ügyfél kérésére alkalmazta.

Címkék:
utazás, lejárat,