Hatalmas kedvezmény jár a nyugdíjasoknak: már jelentkezhetnek érte

Pénzcentrum2016. október 21. 15:59

Ismét elérhetőek az Erzsébet-program kedvezményes pihenési lehetőségei a nyugdíjasok, a nagycsaládosok valamint a fogyatékossággal élő személyek számára. A pályázatokra a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők már jelentkezhetnek a létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb november 25-ig.

Az Erzsébet-program eddigi fennállása alatt mintegy 800 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A mostani kiírások nyertesei 2017-ben és 2018-ban használhatják majd fel az üdülési támogatást. A megvalósításra a következő két évben 4,5 milliárd forintot fordít az Erzsébet-program, az összegből mintegy 100 ezer ember részesülhet kedvezményes üdülési lehetőségben. A jelenlegi pályázatokkal együtt jövő év végére várhatóan meghaladja majd az 1 millió főt azok száma, akik a program révén jelentős kedvezménnyel juthattak pihenési lehetőséghez.

Pályázatot benyújtani ezúttal is kizárólag elektronikusan, az Erzsébet-program honlapján lehet.

A nagycsaládosok december 1-30. között pályázhatnak majd.

Címkék:
nyugdij, üdülés, fogyatékkal élő, erzsébet-program, erzsébetprogram,