Hamarosan ingyen utazhatják be Európát a magyar fiatalok?

MTI2016. szeptember 19. 14:05

Elérhető közelségbe került az uniós fiatalok számára ingyenes Interrail vasúti bérlet terve, miután az erről szóló javaslatot Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője is támogatásáról biztosította - közölte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő.

"Régóta dolgozunk a program lehetséges megvalósításán, felvettük a kapcsolatot a vasúti cégekkel és szervezetekkel, de vizsgáljuk az ötlet megvalósíthatóságát egy, az európai intézmények és a turisztikai szektor közötti, speciális együttműködési program keretében is. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy ehhez hasonló bérletprogram, elsősorban politikai döntés szükséges, ez pedig Weber frakcióvezető kijelentései után vélhetően könnyebben megszerezhetővé válik" - írta közleményében a szocialista politikus, aki az EP közlekedési bizottságának tagja.

Egy ilyen projekt nem pusztán az ingyenvonatozásról szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. A projektet más programokkal is össze lehetne kötni, így például az Európai Önkéntes Szolgálattal vagy az Erasmus+ programmal, de komoly lehetőségeket rejt a turisztikai szektorral való lehetséges együttműködés is" 

- hangsúlyozta Ujhelyi István.

Weber az Európai Parlament előző heti plenáris ülésén vetette fel, hogy 18 éves korában minden uniós állampolgár kapjon egyet a 22 napos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító bérletekből, hogy így bejárhassák az Európai Unió országait.

A néppárti frakcióvezető nem tudott arról, hogy már fut egy ezzel kapcsolatos, magyar kezdeményezésű projekt, de örült neki, és jelenleg egyeztetések folynak a lehetséges megoldásról, közös munkáról - mondta Ujhelyi, aki arról is beszámolt, hogy a "világ és egymás jobb megismerését" célzó ötletet eredetileg két német fiatalember vetette fel nagyjából egy évvel ezelőtt, ő pedig ezt követően kezdett tárgyalásokba a megvalósítás lehetőségéről.

Az Interrail Global összesen 30 országban biztosít utazási lehetőséget.

Loading...
Címkék:
utazás, vonat, európa, bérlet, fiatal, vonatjegy, plenáris ülés,