Kiderült: ez lett az Év Fürdője 2016-ban

Pénzcentrum2016. szeptember 5. 19:03

Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett szavazni. A végeredmény változatos képet mutat: a nyertesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban.


A közönségszavazás 2016. május 1. és augusztus 31. között zajlott a termalfurdo.hu szervezésében, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A fürdőkre közel 190 000 szavazat érkezett.

A fürdők három kategóriában indultak:

  • Az Év Fürdője 2016.,
  • Az Év Feltörekvő Fürdője 2016.
  • és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2016.

A kategóriák kialakítása azért volt szükséges, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. Így a kisebb fürdők a hozzájuk hasonlókkal mérhették össze magukat, nem a nagy, ismert vagy nagyvárosokban található fürdőkkel. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült.

Az Év Fürdője 2016 győztesei

2016-ban Az Év Fürdője a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, ami az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak hazánkban számít egyedinek, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol. A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású. A barlangban két termál medence mellett az úgynevezett Római terem, Csillagterem, Öreg barlangi medence és a Fürdőcsarnok várja a fürdőzni vágyókat. A kalandos búvóhelyeket rejtő fürdő útjait járva találunk fény- és hangterápiás fürdőt, masszírozó zuhatagot és pihentető medencét is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Év Feltörekvő Fürdője 2016 címet a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szerezte meg. A Csongrád megyei fürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, de népszerűségét igazi családbarát voltának is köszönheti. A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett, több mint háromezer négyzetméteres fedett élményfürdő, melyben többszintű kalandmedence, illetve két izgalmas beltéri csúszda várja a fiatalabb vendégeket.

A Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett. A 2016 júniusában részben megújult fürdő óriási zöld területen, festői környezetben fekszik. A vendégeket több medence, masszázs és pezsgőfürdő várja.

A verseny, amelynek elsődleges célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyarországi termál és gyógyvízkincsre, illetve az erre épült fürdőkre, mindvégig nagyon szoros volt. Előfordult ugyanis, hogy mindössze 5 szavazat döntött helyezések között.

Címkék:
utazás, fürdő, verseny, szavazás, legjobb,