Ezért csúnya bírságot kaphatnak a Rómába készülő magyarok

Pénzcentrum/MTI2016. augusztus 6. 12:04

Egy rögtönzött éjszakai fürdőzés a római Trevi-kút vizében fejenként 450 eurójába (140 ezer forint) került két amerikai turistának - közölte hétfőn az olasz rendőrség. Na persze nem csak a bírságtól kell tartani; ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, egy szökőkútban komolyabb betegségeket is könnyedén összeszedhetünk.

A fiatal kaliforniaiakat tetten érték, amint az Édes élet római jelképének számító, frissen felújított barokk szökőkút medencéjében lubickoltak szombat éjjel, márpedig tilos a fürdés a pompás római szökőkutak vizében.

A 35 fokos kánikulában többen is erős késztetést éreznek arra, hogy utánozzák Anita Ekberget, Federico Fellini Édes élet című filmjének hősnőjét, és belevessék magukat a nagy költséggel nemrég felújított barokk remekmű hűsítő vizébe.

Vasárnap ugyancsak 450 euró bírsággal sújtottak egy 22 éves amerikai turistát, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megmártózzon a piazza di Spagna szökőkútjának vizében.

Egy hete egy angol turistanőt büntettek meg azért, mert megmártózott az évente turisták millióit vonzó Trevi-kút medencéjében.

Két római fiatalember a piazza del Popolo egyik szökőkútjában lubickolt fürdőnadrágban, őket a Facebookra feltett szelfi árulta el. A szabálysértőket beidézték a rendőrségre, büntetésük mértéke egyelőre nem ismert.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Csúnya vége lehet...

Ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, hiába van tele fertőtlenítővel, a szökőkutak vize ettől még rendkívül koszos. Szennyeződhet porral, talajszemcsékkel és állati ürülékkel is, utóbbi főként a madaraknak köszönhető. Sok kutat nem tisztítanak megfelelően, vagy nem üzemel folyamatosan, ezért a belső felszínén nyálkás, csúszós élőbevonat alakul ki. Az ilyen vizekben elszaporodnak a kórokozók, és olyan jó búvóhely a baciknak, hogy még a fertőtlenítőszerektől is védve vannak.

Ha 25 fok fölé melegszik a vize, akkor még gyorsabban elszaporodnak a baktériumok.

Elsősorban hasmenést okozó egysejtűek, baktériumok és vírusok kerülnek a szökőkútba. Ráadásul nem csak akkor kaphatsz fertőzést, ha fürdesz benne, az is elég, ha kezet, vagy arcot mosol benne, vagy vizes kézzel például élelmiszerhez nyúlsz és azt megeszed. Veszélyes lehet a szökőkút vízpermete is, mivel Legionella baktérium lehet, és influenzaszerű tünetektől akár tüdőgyulladást is okozhat.

Címkék:
utazás, bírság, olaszország, roma,