TOP 3: a magyarok kedvenc hazai úticélja

MTI2016. augusztus 2. 19:30

A magyarok harmada több alkalommal is visszatér ugyanarra a településre nyaralásai alkalmával, és minden ötödik ember ugyanoda foglal szállást, ahol egyszer már elégedett volt a kiszolgálással - derült ki a Szallas.hu legfrissebb, az Év Szállása versenyhez készített statisztikáiból.

A Google turisztikai statisztikái azt mutatják, hogy Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló a top 3 város, ahova a legszívesebben térnek vissza a turisták utazásaik alkalmával. A vendégházak és az apartmanok körében a legmagasabb a visszatérők aránya.

A vendégértékelések fontosságát és hitelességét mutatja, hogy a visszajáró nyaralók aránya is magasabb a vélemények alapján kiemelkedően teljesítő szálláshelyeken"

- mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Szintén meghatározó az úti cél kiválasztásakor a szálláshely elhelyezkedése és neve, ezt 65 százalék, illetve 20 százalék sorolta a fontos szempontok közé.

Online foglaláskor pedig döntő szempont az ár és a korábbi látogatók személyes véleménye, 51 illetve 28 százalék szerint.

A Szallas.hu idén negyedik alkalommal hirdette meg a legjobb szálláshelyeket, illetve a turisztikai szempontból legvonzóbb településeket díjazó Év Szállása versenyt. A díjakat tavaly több mint 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely közül választották ki, 442 200 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján.

Címkék:
utazás, nyaralás, turizmus, belföld, verseny, szállás,