Kiderült, hova utazik idén nyáron a legtöbb magyar

Pénzcentrum2016. június 29. 12:02

Érdekes tendenciák figyelhetők meg utazási szokásainkkal kapcsolatban. Ami nem változott, hogy nyáron szeretünk utazni, és az akciós utakat keressük, ugyanakkor kis hangsúlyeltolódások mutatkoznak az utazási típusok és a kedvelt célpontok körében. Mutatjuk, milyen irányba.

A Balla Utazás nemrég kérdőíves felmérést végzett meglévő ügyfelei között. A cél az volt, hogy jobban megismerjék az igényeket, hogy így a legjobb, személyre szabott ajánlatokat tudják számukra összeállítani. Ennek eredményeként azonban sok olyan érdekesség is kiderült az emberek utazási szokásairól, az utazási trendek változásairól, melyek nem csak az utazási iroda számára lehetnek fontosak, hanem a szélesebb közönséget is érdekelhetik. Ezért döntöttek az eredmények bemutatása mellett.

A májusban közzétett kérdőívet közel ezer fő töltötte ki, és jellemző volt az ügyfelek aktivitására, hogy ezt a számot pár nap alatt érték el. Ennek oka elsősorban persze az lehet, hogy egyszerű, gyorsan kitölthető kérdőív összeállítására törekedtek. A visszajelzések alapján összességében elmondható, hogy a magyarországi tendenciák náluk is visszaköszönnek, de egy-két sajátos dologra is fény derült.

Erősödő aktív turizmus

Arra a kérdésre, hogy “Milyen típusú utazások érdeklik?" az ügyfelek közel 30 százaléka az üdülést jelölte meg. Ez annak fényében nem különösebben meglepő, hogy az átlag magyar ember a vízparti, klasszikus üdülést részesíti előnyben nyaranta. Ugyanakkor, az már érdekesebb volt, hogy a városlátogatások aránya elérte a 20 százalékot, míg a körutazások iránt érdeklődők aránya 10 százalék felett alakult, ami az erősödő aktív turizmus felé mutat. Ez a két utazási forma gyakorlatilag az üdüléssel azonos arányt ért el, ami a Balla Utazás számára azt jelenti, hogy ezen a területen érdemes tovább bővíteni a kínálatukat.

A belföldi utazást választók szintén közel 20 százalékos arányt értek el a felmérésben, ami csak megerősíti azon eddigi tapasztalatokat, hogy évek óta erősödik a belföldi turizmus vonzereje. A Balla Utazásnál is ez az általános tendencia köszön vissza, és nem véletlen, hogy éppen ezért választottak olyan partnereket, akiknek széles a belföldi kínálata, miközben persze az iroda saját belföldi szerződésekkel is rendelkezik.

Hajóutak és a sportutazások

Amit még fontos kiemelni, hogy a hajóutak és az egzotikus utazások aránya csaknem megegyezik: 7-7 százalék körül alakult a vizsgálatban. Az utazási iroda szerint a hajóutak iránt egyre nagyobb az igény, így erre készültek is, kínálatukban gyakorlatilag az összes nagy hajótársaság ajánlatai megtalálhatók.

Emellett megemlítik még a sportutazást is, ami egyelőre ugyan még alacsony érdeklődést mutat, de már most sem elhanyagolható mértékű, és úgy vélik, hogy komoly lehetőségek rejlenek benne.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az akciókat keressük

A “Mikor szokott utazni?" kérdés kapcsán kiderült, hogy a magyarok számára továbbra is egyértelműen a nyár a favorit: 35 százalékkal vezet, majd követi az ősz 18 százalékkal, illetve a tavasz 14 százalékkal. A téli utazások iránt csupán utasaik 6 százaléka érdeklődött, vagyis elmondható, hogy ez a legkevésbé kedvelt időszak az utazásra.

Vizsgálatukból az is kiderül, hogy markáns részarányt képviselnek az időpontfüggetlen, “akció-vezérelt" utazások (11 százalékot értek el). Ez talán nem is meglepő, hiszen az iparágban tevékenykedők számára már eddig is ismert volt, hogy a magyar utazók jó része rendkívül árérzékeny, és ebből adódóan döntéseiknél az ár áll az első helyen. Természetesen erre az igényre is felkészültek, hiszen az akciókról hírleveleikben tájékoztatják a feliratkozókat, heti rendszerességgel.

A terrorveszély miatt kiestek a korábbi kedvelt célpontok

Végül, arról is ejtsünk pár szót, hogy mely országokat preferálják az utasok, hiszen erre is rákérdeztek az utazási irodánál. Az eredményekből egyértelműen kiderül, hogy az olyan, korábban kedvelt, de mára terrorveszély miatt kockázatossá váló országok, mint Törökország és Egyiptom népszerűsége visszaesett.

Ugyanakkor határozott erősödést látnak Horvátország, Olaszország, Bulgária, és nem utolsósorban a belföldi utazások esetében. Idén nem csak a nemzetközi hatások, hanem a labdarugó Európa Bajnokság és az olimpia is erősen befolyásolja az utazási hajlandóságot, de mint mondják, ettől függetlenül is igyekeznek utasaik elvárásait az igényeiknek megfelelően, maximálisan kiszolgálni.

Címkék:
utazás, nyaralás, szabadság, turizmus, nyár, üdülés,