Háhner Petra • 2016. június 29. 15:01
A héten Sopronban elkezdődött a VOLT, és ezzel elindult a nyári fesztiválszezon. A hazai turizmus is felpörög, hiszen a magyar fesztiválozók mellett egyre több külföldi érkezik a hazai könnyűzenei rendezvényekre. Azoknak, akik most kezdenek szállásokat vadászni a következő másfél hónapra, mutatjuk, hogy hol és mennyiért lehet még foglalni. Elöljáróban annyit, hogy valahol már nem is érdemes próbálkozni.
Belgák, angolok, finnek is jönnek
A magyar fesztiválok közül a Sziget Fesztiválra érkezik a legtöbb külföldi vendég: a fesztiválozók több mint 85 százaléka. A Balaton Soundon ez az arány 45, a VOLT-on pedig körülbelül 10 százalék, tehát a külföldieket elsősorban és a Sziget és a Balaton Sound vonzza. De melyik országokból jönnek?
A Sziget Fesztivál idejére az angolok, finnek, svédek keresték eddig legnagyobb arányban a budapesti szálláshelyeket, de német, olasz és belga bulizókra is számítani lehet - derült ki a Trivago szálláskereső oldal statisztikáiból.
Már nemcsak egy fesztiválfővárosunk van
A nemzetközi figyelem nagyon jól jön Magyarországnak, mert napi 40-100 ezer forint költési hajlandóság jellemzi a hozzánk látogató külföldi turistákat. A fesztiválok pedig az országba irányuló turizmus 10-12 százalékát generálják, és évente 100 milliárd forint bevételhez juttatják a gazdaságot a Magyar Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint.
Egy-egy nagyobb rendezvény teljesen átrendezheti hazánk turisztikai térképét, amire a legjobb példa Zamárdi, amely évek óta több nyári fesztivál helyszíne, így újra népszerű turisztikai célponttá nőtte ki magát, az egyik legtöbb adóbevételhez jutó balatoni várossá vált Siófok és Balatonfüred után. Ugyanez igaz a Fishing on Orfű helyszínére is: az 1500 fős Baranya-megyei települést ilyenkor 10 ezer vendég tölti meg, a fesztivál tavaly el is nyerte a Baranya Megyei Idegenforgalmi Díjat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gyorsan fogynak a szállások ezekre a napokra
A hazai fesztiválok a szállodaiparnak is kiemelt fontosságúak, hiszen rendszeresen megugrik a vendégforgalom a rendezvények idején. Ez már idén is látszik a Trivago adataiból: ha valaki a VOLT Fesztiválon töltene el egynél több napot és nincs hol aludnia, annak már nincs sok esélye a szó szerint "last minute" foglalásra, a szállások ugyanis elkeltek Sopronban. A Balaton Soundra azonban viszonylag könnyű ajánlatot találni, a zamárdi és siófoki szobák közel ötöde még kiadó július 6-10-re.
az előző, fesztiválmentes héthez képest 13 százalékos az árnövekedés, átlagosan 33 400 forintért lehet szállást foglalni augusztus 10. és 17. között. A helyszín közelsége fontos a vendégeknek, így a Margitszigeti szállodák a legkeresettebbek, illetve a belvárosi, 3-4 csillagos szállodák a legvonzóbbak a fesztiválra érkezőknek.