Elege lett a volánosoknak: többnapos sztrájkot hirdettek

Pénzcentrum/Index.hu2016. március 17. 22:41

Nincs bérmegállapodás, öt napig sztrájkolni fognak a volánosok - jelentette be Baranyai Zoltán a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az aláíró szervezetek nevében.

A sztrájk március 28-ától 5 napig tart majd. Az alágazati kollektív szerződést aláírók - Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége - erről a munkáltató nevében tárgyaló Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségét is értesítették - tudatta Baranyai Zoltán.

Mint ismert, a Volán-társaságok szakszervezetei hetek óta tárgyalnak a béremelés mértékéről a munkáltatót és a tulajdonost (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.) képviselőkkel, ám a mai napig nem sikerült megállapodniuk. Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban a kezdeti nullához képest némileg elmozdult a munkáltatói ajánlat, az érdekvédők nem fogadták azt el, mert még mindig nem éri el a munkavállalói oldal időközben jelentősen csökkentett követelését, a 3 százalékos bérfejlesztést és a havi 5 ezer forintos béren kívüli juttatást. Ráadásul a legutóbbi, március 11-i tárgyaláson elhangzott ajánlatát a tulajdonos a mai napig nem erősítette meg írásban.

A szakszervezet szerint nem folyik érdemi tárgyalás, ebben a helyzetben nincs értelme tovább várni, ezért ma bejelentették az ötnapos sztrájkot, hogy munkabeszüntetéssel kényszerítsék ki a megfelelő béremelést - közölte Baranyai.

Címkék:
utazás, sztrájk, bérajánlás, volán,