Kattints, ha szeretnéd idén elkerülni a nagy dugókat

Pénzcentrum2016. január 19. 18:45

A BKK Zrt. a fővárosban zajló, forgalomkorlátozásokkal járó útfelújítási munkálatokat és azok ütemezéseit egy táblázatba foglalta, annak érdekében, hogy a Budapesten közlekedők számára egységesen, egy felületen elérhetők legyenek az elkövetkezendő időszakok korlátozásai.

A közzétett táblázat a közúti korlátozások mellett a tömegközlekedési járatokat érintő változásokat is tartalmazza, melynek köszönhetően a fővárosban közlekedők, akár hetekkel előre megtervezhetik, hogy mely útszakaszok elkerülése érdemes egy-egy időszakban, illetve mely tömegközlekedési eszközök helyett szükséges mást választani. A táblázat az aktuális, hetente frissített információkat tartalmazza - dátum megjelölésével.

KATTINTS! Ha szeretnéd megnézni az egész táblázatot

Az útfelújításokkal nemcsak az utak állapota javul...

Az útfelújításokkal nemcsak az utak állapota javul, hanem ilyenkor megvizsgálják a forgalomtechnikai és közlekedési igényeket is, és ezeket figyelembe véve újítják fel az egyes útszakaszokat. A kialakításkor fontos szempont a tömegközlekedés segítése: megújulnak a buszmegállók, a gyalogos-átkelőhelyek, körforgalmú csomópontokat és jelzőlámpás kereszteződéseket létesülnek. Továbbá kerékpárutakat, parkolóhelyeket hoznak létre, ahol szükséges úgy, hogy a gyalogosok, a kerékpárosok, a közösségi közlekedést használó lakosok és az autósok is biztonságosan közlekedhessenek. Modern, az időjárásnak ellenálló anyagokat használnak: csúszásmentes, fagyálló felületek kerülnek a járdákra, esztétikus és tartós anyagból épülnek az új buszmegállók.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azért, hogy Budapest élhetőbb legyen, megújítjuk a köztereket is. Sokkal több zöld felületet hozunk létre, új utcabútorokat helyezünk ki a lakók és a közlekedők kényelmének érdekében. Az utak, terek átalakításakor kiemelt figyelmet fordítunk az akadálymentességre is. A felújított területeken a rámpákkal vagy a szintkülönbségek eltüntetésével a kerekes székes, babakocsis közlekedés is egyszerűbbé válik

- olvasható a BKK közleményében.

Az aktuális projektekről jelenleg ITT találhatunk részletes információt. Hamarosan pedig elkészül modern, interaktív térképes kereső is, amin a már megvalósult és folyamatban lévő fejlesztésekről tudunk tájékozódni.

Címkék:
utazás, bkk, tömegközlekedés, forgalomkorlátozás, forgalom,