Kiderült, mikor jön a dugódíj

Portfolio2015. december 3. 12:05

A Budapest közigazgatási határát és a belső zónát átlépők számára évi 10-12 ezer forint lehet a dugódíj összege - írja a Figyelő. Egyelőre a főváros és a kormány még nem állapodott meg abban, hogy ki kezdeményezze a bevezetéshez szükséges törvénymódosítást.

Bár a főváros vezetése bízott abban, hogy az Európai Bizottságot sikerül meggyőzni, és a díjat nem kell bevezetni, a Figyelő birtokába jutott információk szerint, " Brüsszel egyértelművé tette, hogy a 4-es metró támogatási szerződésében vállalt kötelezettséget teljesíteni kell". A dugódíjat legkésőbb 2016 végéig kell bevezetni.

Korábban, október elején Tarlós István arról beszélt, hogy a dugódíj elméletileg 2016 végén bevezethető lenne.

Az akkori elképzelés szerint:

  • lenne egy minimális díj a budapesti közigazgatási határon, és
  • lenne egy "szó szoros értelmében vett dugódíj" a belvárosban, a kiskörúti határvonalban. A díj mértékéről azonban még nem volt konkrét döntés.

A közigazgatási határon elképzelt zónahatár annyiban nem új, hogy minden megyében van már matrica. Ha Budapesten is lesz, az nem fog eltérni az ország többi pontján már bevett szokástól.

A dugódíjat egyébként azért kell bevezetni, mert azt a Főváros szerződésben vállalta az unió felé a 4-es metróhoz adott támogatással összefüggésben.

 

Címkék:
utazás, Budapest, dugódíj,