Hőségriadó: másodfokú figyelmeztetést adtak ki

MTI2015. június 12. 08:22

Az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére kiterjesztette és egyúttal másodfokúra emelte a péntekre korábban kiadott hőség miatti figyelmeztetését. A maximumhőmérséklet délután 30-33 Celsius-fok között alakul, késő este is csak 19-24 fokig esik vissza a hőmérséklet.

Az MTI-hez péntek reggel eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten a tartós hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

A távolabbi kilátásokért kattints a Pénzcentrum időjárás aloldalára!

Az ország egyre nagyobb területén 25 Celsius-fok körül vagy a fölött alakul a középhőmérséklet. Bár az ország döntő részén továbbra sem lesz csapadék, délután és este elvétve előfordulhatnak rövid zivatarok. Erre nagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. A zivatarhoz óránként 75 kilométeres szél, jelentős csapadék és kisméretű jég társulhat. Kis valószínűség mellett egy-egy zivatarban 20 millimétert meghaladó csapadék is hullhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kritériumai szerinti heves zivatar esélye csekély.

A meteorológiai szolgálat figyelmeztetésében azt írta: a kánikula vasárnap tetőzik. Hétfőn a Dunántúlon már megszűnik a hőség, kedden pedig délkeleten is visszaesik a hőmérséklet. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) reggeli tájékoztatása szerint az országos tiszti főorvos csütörtök déltől hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el. Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a nagy hőség bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt, különösen veszélyeztetettek például a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tisztiorvosi hivatal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, hogy az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását. A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán.

 

Címkék:
utazás, időjárás,