Ebben a 10 országban élnek a legboldogabb emberek a világon

Pénzcentrum2014. október 3. 06:04

Elkészült a világ legboldogabb országainak toplistája. E szerint van olyan ország a világon, ahol háromból közel ketten érzik jól magukat a bőrükben. Magyarországon jó, ha minden ötödik ember van ezzel ugyanígy.

A "Gallup-Healthways Global Well-Being Index" öt kategóriában (a lakosok pénzügyi helyzete, céljai, szociális helyzete, fizikai állapota, illetve a közösség építő hatása) kérdezte meg a világ 135 országának, mintegy 133 ezer lakosát, hogy megtudja, hol élnek a legboldogabb emberek a világon. E szerint a világ legboldogabb országában az emberek 61 százaléka érzi jól magát, míg a toplista 10 helyén már csupán 34 százalékos a boldogsági ráta.

A nemzetközi felmérés szerint Magyarországon az állampolgárok mindössze 18 százaléka érzi boldognak magát.

Ezzel a számmal ugyanott vagyunk, mint a szomszédos Szlovénia, vagy például Lettország, Mongólia és Vietnám. De ugyancsak 18 százalék a boldogsági ráta az állandó harcoktól sújtott Mauritániában, vagy az Ebolától veszélyeztetett Elefántcsontparton. Érdekes, hogy a szintén szomszédos Ausztriában már a lakosok 40 százaléka boldog.

A 10 LEGBOLDOGABB ORSZÁG A VILÁGON:

10. Kanada - 34%

9. Guatemala - 34%

8. Svédország - 36%

7. El Salvador - 37%

6. Uruguay - 37%

5. Brazília - 39%

4. Ausztria - 39%

3. Dánia - 40%

2. Costa Rica - 44%

1. Panama - 61%

Címkék:
utazás, toplista, boldogság,