Csípős lesz a szerda reggel, akár fagyhat is

Pénzcentrum2014. szeptember 23. 16:45

Csípős lesz a szerda reggel, akár 2°C-ra is készülhetünk.

Szerdán virradóra az ország nagy részén kiderül az ég és csendesedik a szél is, emiatt igen hideg, csípős lesz a hajnal: 2-7°C közötti minimumokra készülhetünk, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken akár fagypont közelébe is hűlhet a levegő. Napközben csapadékra nem kell számítani, többnyire napos idő várható, melyet inkább csak északkeleten és északnyugaton zavarhatnak gomolyfelhők, illetve délutántól a Dunántúl fölé sodródhatnak nyugat felől fátyolfelhők. Nyugaton megélénkül, északnyugaton időnként meg is erősödik a délies szél.

Időjárás, pollen-jelentés lakóhely szerint: KATTINTS!

Csütörtök reggelre nyugat felől többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, és nyugaton, délnyugaton kisebb eső is kialakulhat. A Dunántúlon helyenként megélénkülhet az északnyugatira forduló szél. Hajnalra többnyire 5 és 10°C közé csökken a hőmérséklet, de északkeleten ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet.

A következő napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan mérséklődik, jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul, bár elsősorban a Tiszántúlon még mindig elérheti a magas szintet.

Címkék:
utazás, időjárás, ősz,