Kiderült, hova utaztunk a Balaton helyett idén nyáron

MTI2014. szeptember 9. 18:15

Újabb rekordot döntve, a tíz legfontosabb küldő állam között arányaiban is a legnagyobb vendégszám- és vendégéjszaka-növekedést mutatnak Horvátországban a magyar turisták adatai az eltelt nyolc hónapban - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője kedden az MTI-t.

Marin Skenderovic kifejtette: augusztus végéig már csaknem annyi magyar turista járt Horvátországban, mint amennyi tavaly egész évben, s a vendégéjszakák is nyolc hónap alatt megközelítették a múlt évi összesített adatot.

Idén eddig több mint 343 ezer magyar vendég 1917 ezer éjszakát töltött az adriai államban,

ez a vendégszámban 11,2 százalékos, az ott töltött idő hosszában 10,5 százalékos növekedést jelent a múlt évihez képest. A turisták számát illetően Magyarország két hellyel lépett előrébb a nyolcadik helyre - Nagy-Britanniát és Hollandiát megelőzve -, míg a vendégéjszakákban a kilencedik helyen áll. A tíz legjelentősebb küldő ország között a magyarok mutatták idén a legmagasabb növekedési ütemet.

A tavalyihoz képest idén augusztusban 7,6 százalékkal több, 145 ezer magyar utazott Horvátországba, ahol 7,7 százalékkal hosszabban, 875 ezer vendégéjszakát maradtak. A magyarok legkedveltebb úticélja továbbra is a Kvarner-öböl térsége, majd a vendégszám sorrendjében az Isztria-félsziget következik, a harmadik helyen pedig a zárai (Zadar) régió áll, de ez utóbbi a vendégéjszakákat tekintve megelőzi Isztriát.

Marin Skenderovic elmondta azt is, hogy szeptemberben minden bizonnyal már meghaladják a magyar turisztikai adatok a tavalyi egész éves mutatókat. A múlt évben ugyanis 360 ezer magyar turista közel 1964 ezer éjszakát töltött Horvátországban, vagyis az augusztus végi adatoktól mindössze 17 ezerrel, illetve 47 ezerrel maradnak el a mostani számok.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hozzátette még, hogy Horvátországot idén eddig 10 640 ezer turista kereste fel - ebből 9664 ezer volt a külföldi -, s a vendégszám 2,3 százalékos növekedést mutat. Összesen 62 066 ezer vendégéjszakát regisztráltak eddig - ebből 56 564 ezer volt a külföldieké -, ami 2,4 százalékos bővülést jelez.

Címkék:
utazás, nyaralás, horvátország,