Újra megbolondulhat a légiközlekedés?

Pénzcentrum2014. augusztus 29. 15:50

Bekövetkezett, ami miatt már egy hete aggódhattak az izlandiak, a Reuters ma reggel arról számolt be, hogy vulkánkitörést észleltek a Dyngjujökull gleccsernél. Pánikra egyelőre nincs ok, bár a terület felett lezárták a légteret, hamu nem került a levegőbe, így a légiközlekedés még szinte zavartalan. De ha a helyzet súlyosabbra fordul, az komoly károkat okozhat a légitársaságoknak. Négy éve már láttunk rá példát, amikor az Eyjafjallajökull kitörése napokra megbénította egész Európa légiközlekedését.

Napok óta fenyegetett kitöréssel az egyik izlandi vulkán, a Bardarbunga, a Dyngjujökull gleccser közelében. A légiközlekedést szabályozó hatóságok fokozott figyelemmel követik az eseményeket. Már egy hete érzékelnek szeizmikus aktivitást a térségben és a Reuters mai tudósítása szerint ki is tört a vulkán.

Egyelőre a hatóságok nyugtatnak, hogy vulkáni hamu nem került a levegőbe, de a légiközlekedés számára a riasztási fokozatot vörösre emelték. Ez azt jelenti, hogy az érintett területen lezárták a légteret 18 ezer láb magasságig.

Akár a négy évvel ezelőtti eset is megismétlődhet, amikor az Eyjafjallajökull vulkán kitörése példátlan leállást okozott a légiközlekedésben.

Ha komolyabbra fordulnának az események, az a légitársaságoknak sem kedvezne a járattörlések és az ezekkel összefüggő költségek miatt. Egyelőre még nincs ok pánikra, a légiforgalom zavartalan Európában. 

 

Címkék:
utazás, légiforgalom,