Matricavásárlási dömping: egyre többet használjuk a pályát

Pénzcentrum2014. augusztus 22. 10:00

Idén július végéig hárommilliárd forinttal több bevétel folyt be a személyautókra és autóbuszokra vonatkozó e-matricák eladásából, mint egy évvel korábban. A legrövidebb érvényességű idejű matricák a legnépszerűbbek - írja a Napi Gazdaság.

Számottevően növekedett idén a magáncélú e-matrica értékesítése, az első hét hónapban 30,2 milliárd folyt be az értékesítésből. Tavaly ugyanebben az időszakban bruttó 27,6 milliárd bevétel keletkezett. A legerősebb időszak egyébként a július-augusztus, főként a 10 napos termékek esetében.

A legtöbb e-matrica a legrövidebb érvényességű, azaz heti (10 napos) matricából fogy. Idén júliusban 976 ezer darabot adtak el belőle, míg tavaly valamivel kevesebbet, 955 ezret, ez négy százalékos emelkedés. A heti matrica népszerűségét részben a megnövekedett tranzitforgalommal lehet magyarázni, részben pedig azzal, hogy a hazai autópálya-használók is többet vesznek belőle.

Címkék:
utazás, autópálya, autópályamatrica,