Fénysebességgel drágul a Sziget: itt vannak az árak

Pénzcentrum2014. augusztus 12. 11:31

Fénysebességgel drágul a Sziget - egy év alatt a napi jegy 2000 forinttal, a dobozos sör 100 forinttal, a folyó bor pedig szintén 100 forinttal lett drágább.

A bő 20 évvel ezelőtti induláskor a világ legolcsóbb nyaralásaként hirdetett Sziget fesztivál ma már inkább a tehetősebb, főként külföldi látogatók játszótere lett, és a legtöbb magyar már csak egy-egy napra jut ki az Óbudai Szigetre. Ezt korábban Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója is megerősítette: a bérletek 90 százalékát a külföldiek vásárolják, tíz százalékot pedig a magyarok, miközben a napijegyeknél, 80-20-as aránnyal fordított a helyzet.

A költségekre azonban még egy napra is érdemes jó előre felkészülni, idén sem lett olcsóbb ugyanis a fesztivál. A napijegy 16 ezer forintba, egy doboz sör 740 forintba, míg egy deci folyó bor 400 forintba kerül. Persze nem volt ez mindig így: az tény, hogy a fesztivál már az első évektől egységes árakkal várja a látogatókat, azonban míg korábban az árakat akarták mesterségesen alacsonyan taratani, már évek óta úgy tűnik, inkább drágít a monopolrendszer. Megnéztük, hogy Európa egyik legnagyobb fesztiválján hogyan alakultak az elmúlt 2 évtizedben az árak.

Loading...

 

Címkék:
utazás, fesztivál, szigetelés, sziget, sziget fesztivál,