Megviccel minket az időjárás: ilyen idő várható a napokban

Pénzcentrum2014. július 30. 10:45

Ilyen idő várható szerdán és csütörtökön. Ne hagyjuk otthon az esernyőt, és egyelőre ne tervezzünk strandolást.

Szerdán napközben kezdetben a fátyolfelhők mellett számíthatunk szűrt napsütésre, majd délutántól délnyugat felől egyre gyakrabban erősen megnövekszik a felhőzet. Kezdetben nyugaton és északon elszórtan, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra.

Jól fejlett zivatarrendszer is létrejöhet, melyhez kapcsolódóan akár többfelé felhőszakadás, viharos erejű kifutószél, helyenként nagyobb méretű jég kísérheti a gócokat. Zivataroktól függetlenül többfelé megélénkülhet a délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 27 és 33°C között alakul.

Csütörtök reggel az északkeleti tájak kivételével továbbra is többfelé kialakulhat eső, zápor, a Tiszántúlon zivatar. Nyugaton megélénkül az északira, északnyugatira forduló szél. Enyhe lesz a hajnal, mindössze 17 és 21°C közé hűl a levegő. Napközben még mindig többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, viszont továbbra sem kell lehűléstől tartanunk, marad a meleg, nyári időjárás 24 és 32°C közötti csúcshőmérséklettel, északkeleten lesz melegebb.

További részletek a Pénzcentrum Időjárás aloldalán. KATTINTS!

Címkék:
utazás, Budapest, időjárás,