Milyen okmánnyal utazhatnak a gyermekek Horvátországba?

Pénzcentrum2014. június 26. 20:30

A médiában elhangzottakkal ellentétben a gyermekek ahogyan eddig, úgy továbbra is utazhatnak személyi igazolvánnyal Horvátországba, ehhez nincs szükségük útlevélre - közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kifejtette: csütörtökön többen érdeklődtek a tárcánál amiatt, hogy a médiában többször elhangzott az a hír, amely szerint a horvát hatóságok csak útlevél birtokában engedik belépni a gyermekeket az országba.

Horvátország uniós tagállam, tehát a magyar állampolgárok érvényes magyar útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal léphetnek be az országba - hangsúlyozta Nagy Anna. Az utazók valamennyi, még érvényben lévő igazolványt használhatják, így a régi típusú, füzet formátumút is, és ideiglenes személyi igazolvánnyal is lehet utazni.

Kiemelte: a médiában elhangzottak valószínűleg félreértésen alapulnak, a gyermekek továbbra is utazhatnak személyi igazolvánnyal Horvátországba.

Megjegyezte: a konzuli szolgálat honlapján megtalálható a helyes információ, illetve az az európai személyi és útiokmányok adatbázisa, a Prado honlapján is szerepel a használható okmánytípusok listája.

Címkék:
utazás, nyaralás, útlevél, horvátország, gyermek,