A legtöbb taxis a fuvardíjjal trükközik

Pénzcentrum2014. május 21. 18:30

Nyolc hónapig tartó vizsgálatot indított a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője: többezer taxisnál tartottak próbautazást. 

Nyolc hónap alatt 4447 taxigépkocsit vizsgáltak meg Budapesti Közlekedési Központ járműminősítő munkatársai. Amíg 2013-ban az ellenőrzésekkor sajnálatosan minden negyedik eljárásban, szabálytalanságot tártak fel, addig a járművek minőségjavulása okán 2014-ben valamivel kevesebb, minden ötödik vizsgálat, azaz 21,4 százalékuk zárult alkalmatlan minősítéssel.

A taxiellenőrök továbbra is három műszakban, éjjel és nappal, munkanapokon és hétvégén is folyamatosan ellenőrzik a taxiszolgáltatók tevékenységét, kiemelt figyelemmel a rögzített hatósági árak betartására. A taxiszolgáltatás-ellenőrzési csoport koordinálja a tevékenységet, amelyet a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelőivel, Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyeletével, Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyeletével, a Fővárosi Önkormányzat taxiellenőr munkatársaival, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi és területi szerveivel és a BRFK, valamint a Repülőtéri Rendőri Igazgatósággal közösen végez a BKK. Az ellenőrök összesen 7379 próbautazásos taxiellenőrzést végeztek el 2014. április 30-áig, és csaknem minden második esetben találtak szabálytalanságot: leggyakrabban a nyugtaadási kötelezettség elmulasztását, illetve az előírtnál drágább fuvardíj felszámolását - ugyanakkor a szabálytalanságok csökkenő trendet mutatnak.

Az elmúlt nyolc hónapban elvégzett több mint 7000 ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a taxirendelet több elemét betartva a taxismorálban pozitív változást történt. A legjellemzőbb jogsértésnek tekinthető, a taxaméterrel történő csalás vétsége az előző évihez mérten csak kismértékben csökkent, bár március és április jelentős javulást hozott a korábbi hónapokéhoz képest.

Címkék:
taxi, taxirendelet,