Hosszú időre bezár a Szépművészeti Múzeum

Népszava2014. április 29. 12:00

A Liget Budapest projekt munkálatai miatt jövő februárban mintegy két évre bezárt a Szépművészeti Múzeum - írja a Népszava.

Négy éven belül alaposan megváltozik az ország egyik legnagyobb közparkjának, a Városligetnek a képe. Az egész ligetet revitalizálják, valamint öt múzeum fog megnyílni. A beruházás tervezett összköltsége 150 milliárd forint, de ez még vélhetően növekedni fog. A Múzeumi Negyed koncepciójáért Baán László felelős, ma miniszteri biztosként látja el a feladatot.

A kormány közel kétmilliárd forintot bocsátott a Városliget Zrt. és a Szépművészeti Múzeum rendelkezésére. Ebből mintegy 700 millió jut a Múzeum II. világháború óta zárva tartó Román Csarnokának felújításának terveinek elkészítésére, valamint a projekt elindítására.

A felújítás teljes költsége, aminek keretében a Szépművészeti teljes műszaki rekonstrukciója is megtörténik, Baán László 7 milliárd forintra becsülte. A munkálatok miatt jövő februárban mintegy két évre be is zár a múzeum. A miniszteri biztos elmondta, hogy addig a Szépművészeti 50 fő művét a Nemzeti Galériában lehet majd megtekintei.

Címkék:
utazás, városfejlesztés, városliget projekt,