Komoly változásokkal találkozhatnak a repülővel utazók Európában

Pénzcentrum2014. február 5. 16:38

Kedvezőbb feltételek jöhetnek a légi utasok számára, legalábbis az Európai Parlament (EP) által elfogadott módosítások szerint. A jogszabályok módosításához ugyanakkor még a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak is hozzá kell járulnia - derül ki az EP sajtószolgálatának közleményéből.

A  parlament azt szeretné, hogy az utasok nagyobb eséllyel juthassanak kártérítéshez, ha késik a repülő vagy a reptéren rekednek.

Az EP által elfogadott szöveg értelmében a légitársaságoknak külön személyzetet kellene telepíteniük a repülőterekre, akiknek tájékoztatniuk kellene az utasokat a járatokat érintő változásokról, jogaikról, arról, hogy hogyan tehetnek panaszt, miként kaphatnak segítséget vagy kárpótlást. Náluk adhatnák le az utasok panaszaikat, beleértve az elveszett vagy megrongálódott poggyásszal kapcsolatos kártérítési igényeiket is - derül ki az EP közleményéből.

Ha az EP által elfogadott szöveg emelkedne törvényerőre, az utasoknak egy járat késése esetén az eredeti indulási időponttól számított legkésőbb fél órán belül tájékoztatást kellene adni a becsült indulási időről. Előírnák azt is, hogy az utasokat a jegyfoglalás korai szakaszában tájékoztatni kell a poggyászdíjakról. A kézipoggyászba egy kabát, egy kézitáska és egy reptéri reklámszatyor is beletartozna.

Az uniós parlament azt szeretné, hogy amennyiben valamelyik légitársaság két hónapon belül nem reagál egy utasa panaszára, az minősüljön a panasz automatikus elfogadásának. Ha pedig a vállalat rendkívüli körülményekre hivatkozva akarja megtagadni a kártérítést, akkor teljes körű, írásos magyarázatot kellene adnia az utas számára. Emellett a jogszabálytervezet részletesen felsorolja az ilyen rendkívüli körülménynek számító eseteket is, idesorolná a többi között a madarakkal történő ütközést, a zavaros politikai helyzetet vagy egy előre nem látható sztrájkot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elhúzódó rendkívüli esetekben, amilyet például a 2010-es izlandi vulkánkitörés okozott, a légitársaságoknak legfeljebb öt napig kellene állniuk az utasok szállásköltségét - derül ki az EP által elfogadott szövegből.

Címkék:
utazás, közlekedés, európai parlament, légitársaság, kártalanítás,