Indul a kgfb kampány: díjemelés a láthatáron?

Pénzcentrum2011. október 27. 19:07

A néhány hónapja még szokványos, a tavalyi rutin szerint zajló kampányra készülő piaci szereplők nyugalmát alaposan felkavarta a baleseti adó bevezetésének bejelentése. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a meghirdetett díjak átlagosan 4-5 százalékkal kerülhetnek a tavalyi szint alá, ám az új adó miatt elkerülhetetlen, hogy az ügyfelek átlagosan mintegy 5 ezer forinttal fizessenek majd többet, mint idén. Emiatt mindenkinek célszerű átszámolnia a díjakat, ám a döntés előtt nem árt óvatosnak lenni, és egyéb szempontokat is körültekintően figyelembe venni.

A baleseti adó egyik legnagyobb hátulütője, hogy ismét növeli a díjérzékenységet, a szolgáltatás színvonalát újból marginális szemponttá zsugorítva - olvasható a szövetség közleményében. Véleményük szerint az adó bevezetése ráadásul jelentős gyakorlati problémákkal jár, hiszen a díjhirdetés időszakában a biztosítók - jogszabályi háttér nélkül - csak az adó nélküli díjakat hirdethetik meg, miközben a biztosítási időszakban már az adóval terhelt összeget szedik be. Mindez jelentős ügyfél-elégedetlenséggel, pótlólagos ügyintézéssel járhat, ami a biztosítókat és az alkuszokat egyaránt terhelni fogja.

A baleseti adó hatására várhatóan tovább nő a díjeltérés a "jó" és "rossz" ügyfelek között, mivel - ahol erre még lehetőségük van - a biztosítók az utóbbiak felé nagyobb arányban növelhetik a terheket.

Biztosítási adó nélkül a FBAMSZ mintegy 4-5 százalékos díjcsökkentést tart lehetségesnek, ami adóval együtt legalább 23-24 százalékos díjemelkedést jelent majd. Bár a díjak a tavalyival összehasonlítható formában, adó nélkül lesznek meghirdetve, máris sok példáját látjuk annak, hogy a piaci szereplők drámai üzenetekkel igyekeznek majd minél nagyobb számban váltásra bírni az ügyfeleket.

 

Címkék: