Kánikula: folyamatosan nő a vendégek száma a budapesti strandokon

MTI2010. június 11. 15:02

A jó idő miatt a hét eleje óta folyamatosan, szinte ezer fővel nőtt naponta a vendégek száma a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) által üzemeltetett strandokon, csütörtökön csaknem 11 ezren látogatták a strandokat - mondta Kiss Ferenc, a társaság üzemeltetési igazgatója pénteken az MTI-nek.

A BGYH azt várja, hogy szombaton a strandlátogatók száma eléri a 15 ezret, vasárnap pedig meghaladja a 20 ezret.
Szombaton megnyitja kapuit a Pünkösdfürdői strand is.

Az időjárás előrejelzés alapján a hétvégén rendkívüli hőség várható. Ezért a budapesti strandok hosszabbított nyitva tartással üzemelnek majd: a Palatinus, a Dagály, a Római, a Paskál, a Csepeli, a Csillaghegyi és a Pünkösdfürdői strand este 8 óráig fogadja a fürdeni, napozni és hűsölni vágyó vendégeket. A jegyárak változatlanok a hosszabbított nyitva tartás ideje alatt.

Kiss Ferenc elmondta, hogy a májusi rendkívül rossz idő miatt csaknem a felére esett a látogatók száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. Hozzátette: gyakorlatilag csak május elsején és pünkösd hétfőn volt strandidő májusban. "Napi több millió forintot vett ki az időjárás a zsebünkből, amit nagyon nehéz lesz behozni" - jelentette ki az üzemeltetési igazgató.

A nagy hőségre való tekintettel ingyenes ivóvíz automatákat , valamint több napernyő helyeznek ki a strandokra.
A várhatóan megnövekvő forgalom miatt megerősített szolgálatot teljesítenek az uszodamesterek és az orvosok is.
A szezon újdonsága a kedvezményes árú gyermek- és felnőtt strandbérlet, amely egész nyárra érvényes a BGYH üzemelésében lévő összes strandra. A felnőtt bérlet ára 48 ezer, a gyereké 38 ezer forint.

Címkék: