Elkezdődött a gépek uralma? Ebben a gimnáziumban már az MI dönt a gyerekeink sorsáról

Pénzcentrum2023. október 28. 18:00

Az Egyesült-Királyságban egy magániskola bejelentette, hogy mesterséges intelligenciával (MI) fogják helyettesíteni az iskolaigazgatót. Előnye, hogy a diákok elköszönhetnek a végtelennek tetsző beszédektől az iskolai rendezvényeken. Azonban felmerül a kérdés, hogy ki az, aki rábízná a gyerekét egy gépre, mindezt súlyos milliókért?

Egy angol vezető bentlakásos magániskola furcsa lépésre szánta el magát. Az iskola újdonsült igazgatója, Abigail Bailey ugyanis egy mesterséges intelligencia. Az MI digitális képe egy szakember benyomását kelti, és a nyugat-susuxi Cottesmore Iskola másik igazgatója, Tom Rogerson pedig úgy gondolja, hogy fontos szerepet fog játszani Abigail az iskola életében.

A magániskola egy MI-ra szakosodott programozóval együttműködve hozta létre ezt a „robotot”, abból a célból, hogy segítse az igazgatót a mindennapi feladatai ellátásában. Ezek mellett Abigailnek feladata lesz még a tanárok és a speciális nevelési igényű diákok segítése, valamit a papírmunkák jórésze is rá fog hárulni mostantól – számolt be a DailyMail.

A technológia egyébként hasonlóan fog működni, mint a ChatGPT: a felhasználók promtokat, azaz feladatokat, kérdéseket írhatnak be a rendszerbe, amire a chatbot algoritmusai válaszolnak. Tom Rogers elmondása szerint az új társát úgy fejlesztették ki, hogy a fő területe a tanulás és az oktatás menedzsment legyen, így képes lehet az iskolával, a tanítással és a diákokkal kapcsolatos nagyobb mennyiségű adatok elemzésére is.

Nagyon megnyugtató tud lenni, ha van valaki vagy valami, ami segíti a munkánkat. Arra pedig kifejezetten jó gondolni, hogy ez az illető hihetetlenül magasan kvalifikált és segít nekünk a döntéshozatalban. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy soha többé nem kérjük ki az emberek véleményét. De attól még megnyugtató a tudat, hogy nem kell valakinek a válaszára, engedélyére várnunk, hogy tovább lépjünk
– mondta el Tom Rogers, hozzátéve, hogy iskolaigazgatónak lenni nagyon magányos feladat. Persze, ott van az iskolaigazgató helyettes, a tanárok, de végül mindig egyedül kell döntenie az embernek. Ezért is megnyugtató szerinte, hogy mostantól van egy állandó segítsége.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Cottermore egyébként egy bentlakásos iskola 4-től 13 éves gyerekek számára. A tandíj pedig akár éve 32 000 font, azaz mai árfolyamon számolva körülbelül 14 millió forintba kerül. Ezért az összegért pedig elmondhatják magukról a diákok, hogy az első olyan iskolába járhatnak, amelyben a vezetőség egyik tagja mesterséges intelligencia.

Címkék:
tech, iskola, iskolakezdés, diákok, tanárok, magániskola, mesterséges intelligencia, iskolaigazgató,