Hamarosan búcsúzhatnak a magyarok az egyik nagy rémálmuktól? Ketyeg az óra a hivataloknál

MTI2023. szeptember 13. 17:45

A Nemzeti Digitális Állampolgárság Program célja, hogy 2026-ra az állampolgárok szinte minden közigazgatást érintő ügyet képesek legyenek online, elsősorban hordozható eszközökön intézni - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten. György István a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetésével megvalósított, az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítését célzó projekt zárórendezvényén emlékeztetett: 2010 előtt számos, egymástól független, "egymással nem kommunikáló" hivatal működött párhuzamosan, az embereknek sokszor azt sem volt könnyű beazonosítaniuk, hogy melyik üggyel hová kell fordulniuk. 

2010-ben a kormány új alapon szervezte újjá a területi közigazgatást - mondta. "Átléptünk az ügyfélbarát, szolgáltató állam korszakába", egyszerűsítettük az eljárásokat, csökkentettük a bürokráciát, rövidítettük az ügyintézési határidőket, azaz gyorsítottuk az eljárásokat, és bevezettük az egyablakos ügyintézést, létrejöttek a kormányhivatalok, járási hivatalok és a kormányablakok - sorolta. György István rámutatott arra, hogy a 2020-as évek a digitális korszakot hozták el, amelyben tovább fejlesztik az informatikai rendszereket, összekapcsolják az állami adatbázisokat, kiterjesztik az e-ügyintézést és megteremtik a digitális állampolgárságot.

Kiemelte, a digitális állampolgárság program célja, hogy megteremtse az állampolgárok és a közigazgatás számára azt az egységes és kiváló felhasználói élményt nyújtó online rendszert, amely radikálisan leegyszerűsíti az állampolgár és a kormányzat különböző szervei között történő kommunikációt, így az ügyintézést és a tájékoztatást, miközben hozzájárul a közigazgatási ügyintézés optimalizálásához és az ügyfelek elégedettségéhez.

E cél eléréséhez hozzájárulnak a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztései is, mint amilyen a most záruló projekt - fűzte hozzá. Mint mondta, a 7,1 milliárd forintos fejlesztés "kívülről nem feltétlenül látványos", ugyanakkor a közigazgatási szakrendszer működése, teljesítőképessége és minősége, valamint a felhasználói élmény szempontjából nélkülözhetetlen.

Az államtitkár közlése szerint a projektet 2021-ben indították azzal a céllal, hogy a közigazgatási szakrendszer belső folyamatainak áttekintésével, a különböző képzési modulok létrehozásával megfelelő támogató hátteret biztosítsanak a jövőbeli fejlesztéseknek. Emellett számos elemzést, koncepciót és stratégiai dokumentumot alkottak, amelyek kijelölik a következő évek fejlesztési irányait, az ügyintézési lehetőségek szélesítését. A projektben több mint ötezer kormánytisztviselő képzése is megvalósult - tette hozzá. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kiemelte: bízik benne, hogy a fejlesztések egyenként és összességükben is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy modern, versenyképes közigazgatás szolgálja az embereket a jövőben is. Célunk, hogy az embereknek a lehető legkevesebb "dolguk" legyen az állam szerveivel, és amit csak lehet, automatikusan, proaktívan végezzék el az állami gépezet immár digitalizált fogaskerekei, ha pedig szükséges az interakció a közigazgatási szervek és az emberek között, akkor azt kényelmesen, egyszerűen, gyorsan, és lehetőség szerint személyes megjelenés nélkül, okoseszközön is el tudják intézni - fogalmazott.

Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta: a projekt nagyon fontos a kormányhivatalok működésének fejlesztése szempontjából. Mint mondta, számos koncepciót, stratégiát dolgoztak ki, de "a munka dandárja" most kezdődik, amikor a koncepciókat a hatékony, gazdaságos működés szolgálatába állítják.

Címkék:
digitális, kormány, digitális átállás, kormányablak, állam, ügyintézés, közigazgatás, hivatal, program, állampolgárság, kormányzat,