Idáig bírta Elon Musk: nem elég a Twitter, mesterséges intelligenciát is fejleszt a Tesla atyja

MTI2023. április 18. 19:34

Elon Musk a mesterséges intelligencia emberiségre gyakorolt hatásaira hívta fel a figyelmet, majd bejelentette, hogy a ChatGPT alternatívájaként létrehozza a saját platformját – írta meg az MTI.

A Tesla és a Twitter tulajdonosa, Elon Musk újabb ötlettel borzolja az emberiség kedélyeit, ugyanis bejelentette, hogy TruthGPT néven fog létrehozni egy mesterséges intelligencát, aminek a célja, hogy az igazság megismerésére és a világegyetem természetének megértésére törekedjen.

Szerinte ugyanis ez a cél sokkal valószínűbb, mint az, hogy a mesterséges intelligencia (AI) az emberiség kiirtására törekedjen. De ezzel párhuzamosan kiemelte, hogy mennyire fontos az AI szabályozása, hiszen véleménye szerint veszélyesebbek, mint a fegyverek, vagy az önvezető autók.

A Musk féle mesterséges intelligencia elkészítése pedig már el is kezdődött: egy nevadai cégbírósági bejegyzés szerint Musk X.AI néven új vállalatot alapított. Az illetékes nevadai hatóság hivatali honlapja szerint az X.AI-t március 9-én alapították, a vállalat igazgatói posztját Musk tölti be, a cég titkára pedig Jared Birchall, aki Musk egyik legközelebbi tanácsadója.

Címkék:
tesla, mesterséges intelligencia, elon musk, emberiség,