Nagy lekapcsolásra készül a Vodafone: június végétől ezek a telefonok akár a kukába is mehetnek

Pénzcentrum2022. április 27. 10:05

A szolgáltató azt is közölte, mi történik a már nem annyira korszerű mobilok tulajdonosaival, illetve a készülék használhatóságával.

Már a Vodafone is kitűzte, hogy mikor és hogyan fognak elbúcsúzni a 3G szolgáltatástól. A 3G/UMTS hálózat lekapcsolása első lépésben Székesfehérvár és Várpalota vonzáskörzetében fog megtörténni, a tervek szerint május 23-án – írja a HWSW szakportál.

A 70-es szolgáltató kiemeli: a hálózat kivezetésével egyes eszközök, melyek nem képesek csatlakozni 4G-, vagy 5G-hálózatokra, vissza fognak váltani 2G-üzemmódra, ami „befolyással lehet a szolgáltatás zavartalan működésére”.

A cég az ebből adódó potenciális kellemetlenségek elkerülése/minimalizálása érdekében több lépcsőben tervezi a technológia kivezetését, a folyamatról pedig több alkalommal értesíti a potenciális érintetteket e-mailben és SMS-ben. A Magyar Telekom hálózatán június 30. után már sehol nem lesz elérhető a 3G az ügyfelek számára, a Yettel (korábban Telenor) pedig júniusban kezdi meg a 3G-s hálózat nagyobb területeket érintő lekapcsolását.

Címkék:
Vodafone, június, szolgáltató, technológia, szolgáltatás, hálózat,