A legfontosabb tudnivalók a megfigyelési ügyről: így működik az izraeli kémprogram, a Pegasus

Pénzcentrum2021. július 19. 15:57

Vasárnap robbant a megfigyelési botrány: a sajtóban megjelent hírek szerint több tízezer célpontot figyelhettek meg világszerte. Az eszköz az izraeli kémprogram, a Pegasus volt. A lehallgatási ügy Magyarországra is eljutott: az oknyomozók által közölt információk szerint 300 magyar célpontot találtak a Pegasus kémprogram fejlesztőjének adatbázisában. Összeszedtük, mit kell tudni a Pegasus-botrányról, és azt is megmutatjuk, hogyan működik a kémprogram.

Egy 17 újság részvételével zajló, nemzetközi kutatóprojekt borította vasárnap a Pegasus nevű kémprogram körüli botrányt - a magyar szerkesztőségek közül a Direkt36 vett részt a munkában, amelynek munkatársai ellen szintén bevethették a programot.

A cikksorozat első része a Telexen jelent meg, és kiderült többek között, hogy az okostelefonokat (Android és iOS egyaránt) támadó profi kémszoftvert az NSO nevű izraeli cég fejlesztette ki, és a vállalat a Pegasust csak az izraeli védelmi minisztérium engedélyével adhatja el különböző kormányoknak (elvileg, ugyanis előfordult már korábban, hogy Mexikóban például drogkartellek kezébe került a kémszoftver).

Az újságírók az NSO egyik adatbázisából fejtették vissza, kiket hallgathattak le a Pegasus kémszoftverrel, a több mint 50 ezer telefonszám között pedig jócskán akadtak újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek is. Többek között olyan neves lapok munkatársait is lehallgathatták, mint a Wall Street Journal, a CNN, a New York Times vagy az Al Jazeera. A Pegasus működéséről a Guardian készített egy videót:

A Pegasus gyakorlatilag úgy működik, hogy lemásolja a Google, a Messenger vagy az iCloud hitelesítési kulcsait, majd leutánozza a fertőzött telefont, az azonosítási adatait (beleértve a helyadatokat). Ezzel lényegében kikerülik a kétfaktoros azonosítást, hiszen a szolgáltatók azt érzékelik, hogy a fertőzött telefon tulajdonosa próbál hozzáférni a saját adataihoz, a saját eszközén keresztül.

Így pedig nem csak a célszemélyek beszélgetéseit tudják lehallgatni, hanem hozzáfértek a legbizalmasabb információikhoz, e-mailjeikhez és egyéb üzeneteikhez, továbbá fotóikhoz és videóikhoz.

Őket hallgathatták le Magyarországon

Magyarországon több mint 300 célpontot azonosítottak, több esetben pedig a mobilok utólagos vizsgálata is bizonyította, hogy a készüléket feltörték a kémprogrammal. A Direkt36-os Panyi Szabolcs és Szabó András telefonján is megtalálták a szoftver nyomait, valamnint Dercsényi Dávidot, a Hvg.hu korábbi munkatársát, és egy negyedik, meg nem nevezett magyar újságírót is lehallgathattak.

Arról nem tudni, ki rendelte meg, illetve ki vetette be a kémszoftvert a magyar célpontok ellen. Noha többen összekapcsolták a magyar kormányt is a megfigyeléssel kapcsolatos értesüléssel, arról viszont nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a kormány valóban rendelt az NSO szoftveréből vagy használta volna ezt. Sőt, azt is fontos az ügy jelenlegi állásában kiemelni, hogy az sem egyértelmű, hogy a listán szereplő újságírókat valóban megfigyelték-e a spyware-rel, vagy csak egy olyan listán szerepeltek, amelyen potenciális célpontok nevei voltak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a botrány kapcsán egy sajtótájékoztatón azt mondta: az ügy kapcsán megkérdezte a felügyelete alatt álló Információs Hivatalt, ahonnan azt a választ kapta, „semmifajta együttműködést ebben az ügyben nem folytattak sem az izraeli, sem más titkosszolgálatokkal”, a „szóban forgó technikai eszközt, nevezzük szoftvernek” pedig nem használja az Információs Hivatal, és „arra vonatkozólag semmifajta megállapodást nem kötött”.

Találgatásokba nem szeretnék belemenni, és ha azt mondom, hogy nincsen tudomásom, akkor kormányzati álláspontot közlök, tehát nincsen tudomásunk – ha így jobban tetszik – ilyen típusú adatgyűjtésről

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- jelentette ki a miniszter.

Perre menne az NSO

A botrány kirobbanása után megszólalt a szoftvert kifejlesztő izraeli cég is, mint közölték: a Forbidden Stories oknyomozása tele van téves feltételezésekkel és megalapozatlan elméletekkel, amelyek komoly kétségeket vetnek fel a források megbízhatóságával és érdekeivel kapcsolatban.

Úgy tűnik, hogy a „meg nem nevezett források” olyan információkat szolgáltattak, amelyeknek nincsen ténybeli alapjuk és messze állnak a valóságtól

- írta a cég, amely rágalmazási pert is kilátásba helyezett.

Azonnali magyarázatot vár a Magyar Újságírók Országos Szövetsége

Azonnali magyarázatot vár a MÚOSZ az újságírók titkos megfigyeléséről - közölte a szövetség hétfőn. Mint írták, a MÚOSZ elnöksége megdöbbenve értesült arról, hogy Magyarországon egy kémszoftver segítségével magyar újságírókat és közéleti személyiségeket figyeltek meg.

Ha ez így történt, az elfogadhatatlan, felháborító, törvénysértő, azonnali nyilvános, teljeskörű tájékoztatás szükséges

- húzták alá. A MÚOSZ elnöksége felszólítja a magyar hatóságokat, hogy tisztázzák szerepüket a kémszoftver használatában, és hozzák nyilvánosságra, kinek a megrendelésére, kinek az engedélyével, milyen célból folyt titkos megfigyelés. 

Címkék:
Pegasus, Pegasus-botrány, Pegasus kémprogram, izraeli kémprogram, megfigyelési botrány, lehallgatási botrány, lehallgatási ügy,