Veszélyes banki vírus: így nyúltak le 150 millió forintot

MTI2014. június 25. 18:30

Egyetlen hét alatt félmillió eurót emelt le egy nagy európai bank ügyfeleinek a számlájáról Kaspersky Lab globális kutató és elemző csoportja által felfedezett új banki trójai kártevő, a Luuuk - jelentette be szerdán Londonban az orosz kiberbiztonsági vállalat.

A támadás első jeleit az idén január 20-án észlelték a szakértők, amikor azonosították a neten az akciót irányító C&C (command and control) szervert. A szerver kezelőpanelja az érintett bank ügyfeleinek bankszámláját célba vevő trójai program használatára utalt. A tranzakciós naplók alapján több mint 190 károsultat lehetett azonosítani, többségében olasz és török állampolgárokat. Az eltulajdonított összegek 1700 (körülbelül 520 ezer forint) és 39 ezer euró (majdnem 12 millió forint) között mozognak.

A kampány már legalább egy hete zajlott, amikor a C&C szervert felfedezték. Ezalatt a bűnözők összesen több mint 500 ezer euróval (azaz több mint 150 millió forinttal) könnyítették meg áldozataik számláját. Két nappal a szerver felfedezése után a bűnözők eltávolítottak minden bizonyítékot, amivel fel lehetett volna göngyölíteni tevékenységüket. Szakértők szerint azonban valószínűleg csak az informatikai infrastruktúrán módosítottak, magának a Luuuk kampánynak még nincs vége. A Kaspersky Lab szakemberei részt vesznek a folyamatban lévő nyomozásban.

 

Címkék:
tech, bank, vírus, trójai vírus,