Fotó: ezzel a kocsival próbálták kitépni az ATM-et Debrecenben

Pénzcentrum2014. január 7. 17:40

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint december 23-án az egyik berettyóújfalui pénzintézet ATM automatáját ismeretlenek megpróbálták kitépni és elvinni a helyéről - nem jártak sikerrel.

Egy másik esetben, december 25-én éjszaka telefonon hívta a rendőrséget Debrecen egyik nagyáruháznak alkalmazottja. A bejelentő elmondta, hogy az áruház bejáratánál megállt egy személygépkocsi, amellyel a benne utazók megpróbálták az ATM automatát elhúzni a helyéről. Az ismeretlen tettesek nem jártak sikerrel, ezért a BMW E39 típusú 5-ös sorozatú személygépkocsival elhagyták a helyszínt.


A rendőrség tájékoztatása szerint a tolvajok akkor sem örülhettek volna a megszerzett pénznek, ha sikerrel járnak, mert az automaták többsége különböző védelmi eszközökkel van ellátva. Nem csak kamerák figyelik az ATM környékét, hanem már be vannak biztosítva olyan robbanó patronokkal, amelyek már a szerkezet enyhe mozdításakor robbannak, festékes füsttel terítve be a bankjegykiadó környékét, illetve a pénzjegyeket, amelyek ez által használhatatlanná válnak.

Címkék:
tech, ATM,