Pénzcentrum • 2026. augusztus 28. 17:22
Augusztus 31-től megújult tartalommal várják a nézőket a Duna hétköznaponként jelentkező magazinműsorai: visszatér a Család-barát, a Családi kör, valamint a nyári válogató adások után újraindul az idén 55 éves Önök kérték is. A délelőttök egyik házigazdája Rátonyi Kriszta lesz, aki – a többi műsorvezetőhöz hasonlóan – az ősz folyamán külső helyszínekről is rendszeresen jelentkezik majd az adásokban.
A Család-barát első hetének középpontjában az iskolakezdés áll. A műsor több nézőpontból járja körül, hogyan indul az új tanév: megszólal többek között Knausz Imre oktatáskutató, Dr. Kegye Adél, az oktatási esélyegyenlőség szakértője, valamint Nánási Pál fotográfus és gyermekei, Mici és Vencel is megosztják tapasztalataikat az évkezdésről.
A hét során vidéki iskolákba is kapcsolnak, szó lesz a tudatos internethasználatról, az iskolaszerek biztonságáról, az informatikai felkészülésről és az egészséges iskolai étkezésről is. A hétfői első adásban Forró Bence és Rátonyi Kriszta várja a nézőket, utóbbi ezúttal a stúdión kívülről is tudósít: az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő helyszínéről jelentkezik be.
A komoly és közérdekű témák mellett ismert művészek és sportolók is érkeznek a stúdióba: Tóth Abigél, Kocsis Tibor sztárvendégként csatlakozik a műsorhoz, Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula arról beszélgetnek, milyen egy híres szülő árnyékában felnőni, míg Ugrai Panna és Verrasztó Evelin Európa-bajnok úszókkal a sport és a vízbiztonság kerül előtérbe. A hét folyamán Mehringer Marci zenei produkcióval is készül, az első hetet pedig Péterfy Bori vendégszereplése zárja.
A Családi kör új évada is számos aktuális, a családokat és az idősebb generációt érintő kérdéssel foglalkozik. Az első héten szó lesz természetes vizeink állapotáról és az idei termésről, a lakáskiadás szabályairól, valamint arról is, milyen szerepet tölthetnek be a nagyszülők az iskolakezdésben. Inspiráló életutakból sem lesz hiány: a nézők megismerhetik a 82 évesen is rangos futóversenyeken induló Kis Ferenc, valamint a hét olimpiára kerékpárral eljutó Cseuz László történetét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A műsor vendége lesz többek között Pásztor Erzsi és Zsurzs Kati, míg Malek Miklós Erkel Ferenc- és Máté Péter-díjas zeneszerző mellett Száraz Dénes, Epres Attila és Tóth Ildikó színművészekkel is találkozhatnak a nézők. Az időskor is kiemelt téma lesz: a Senior Könyvklub mellett szó esik a nyomtatott és digitális olvasás jelentőségéről, valamint a betegápolás alapjairól. Az őszi évad első adásában Novodomszky Éva és Dióssy Klári köszönti a nézőket.
2026 különleges év az Önök kérték történetében is: idén 55 éve annak, hogy elindult a legendás kívánságműsor. A műsor házigazdája, Tótfalusi Fanni ősszel is hétköznap délutánonként várja a közönséget örökzöld dalokkal és emlékezetes előadásokkal, valamint a napi magazinokban is találkozhatnak vele a nézők.