Pénzcentrum • 2026. július 21. 16:33
Nyáreste, fürdő és buli – ez a Strandok Éjszakája, melyet a Magyar Fürdőszövetség immár 17. alkalommal hirdetett meg. Július 25-én, szombaton országszerte összesen 54 fürdőben élvezhetik a vendégek a különleges éjszakai strandprogramokat.
A Magyar Fürdőszövetség évek óta szervez tagfürdői bevonásával közös programokat azzal a nem titkolt céllal, hogy az itthoni fürdők sokszínűségét minél többen megismerjék és megkedveljék. Az éves programnaptárban mindig kiemelt időszaknak számít a nyári főszezon, amikor a vakáció idején a családok, a nyaraláshoz pedig fiatalok és idősek egyaránt keresik a fürdőzési, strandolási lehetőségeket.
Július utolsó szombatja mára egy olyan jeles nappá vált, melyet a fürdőrajongók már jól ismernek és várnak, hiszen több, mint másfél évtizedes hagyomány a Fürdőszövetség által szervezett Strandok Éjszakája rendezvény. Ilyenkor a fürdők az ország több, mint félszáz pontján éjszakába nyúló programokkal várják a fürdőzőket. Az egyes helyszínek maguk alakítják ki programjukat és a nyitvatartást is, a lényeg, hogy estébe nyúló és fürdős élmények legyenek.
A fürdők szabadon szervezhetnek helyi programokat és biztosíthatnak a vendégeknek kedvezményt. Minden fürdő igazodhat saját, már kialakult nyitvatartási rendjéhez.
A programkavalkádból tényleg mindenki találhat kedvére valót: az is, aki esti csobbanásra, netán egy kis romantikára, vagy családi-baráti társasággal kikapcsolódásra vágyik, vagy az is, aki épp egy lazító szaunát, esetleg hőhullám utáni hűsölést szeretne. A gyerekek kedvéért napközbeni aktivitásokkal is készülnek több helyen, lesz bábelőadás, csillámtetkó és hennafestés, animációs játék, óriáscsúszda légvár és kreatív játszóház.
Az éjszakai fürdőzés szinte elképzelhetetlen zene nélkül, széles repertoárból lehet válogatni, benne élő koncert, dj, retro disco, zumba, brazil és salsa is. A vendégek örömére tradíciós elem a szaunaszeánsz, a strandmozi, a tűzzsonglőr és persze a vízitorna, fitness, jóga. Különlegességeknek ígérkezik az idén a búvárkodás víz alatt fotózással, a fürdőruha bemutató, a lebegő hangtálfürdő, az aura- és írisz fotózás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez évben a Strandok Éjszakája időpontja július 25. A strandok többsége ezen a napon éjfélig nyitva tart, néhány helyen pedig hajnali 1-ig vagy 2-ig is lehet majd bulizni.
A résztvevő fürdők:
- Sárkány Wellness és Gyógyfürdő – Nyírbátor
- Gyulai Várfürdő
- Hajdúszoboszló Prémium Zóna
- Mezőtúri Strandfürdő és Fedett Uszoda
- Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
- Aquasziget Élményfürdő – Esztergom
- Nádudvari Gyógyfürdő
- Zalakarosi Fürdő
- Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
- Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő / SPA
- Sárrét Kincse Gyógyfürdő
- Pápai Várkertfürdő
- Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő – Berettyóújfalu
- Ellipsum Strandfürdő – Miskolc
- Barack Gyógy- és Élményfürdő – Tiszakécske
- Nipl Stefánia Uszoda – Dorog
- Brigetio Gyógyfürdő – Komárom
- Leányfalui Termálfürdő
- Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő
- Borostyán Camping és Strandfürdő – Mezőkovácsháza
- Lőver Uszoda és Strand – Sopron
- Szentesi Sport- és Üdülőközpont
- Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
- Vác Városi Uszoda és Strand
- Egri Termál- és Strandfürdő
- Zsóry Gyógy- és Strandfürdő
- Napfényfürdő Aquapolis – Szeged
- Dávodi Strandfürdő
- Annagora Aquapark – Balatonfüred
- Kanizsa Uszoda és Strandfürdő
- Galerius Élményfürdő és Wellness Központ – Siófok
- Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
- Gabriella Gyógy- és Strandfürdő – Lakitelek
- Bükfürdő Thermal & Spa – Bük
- Kerekdombi Termálfürdő és Kemping – Tiszakécske
- Hagymatikum Gyógyfürdő – Makó
- Igali Gyógyfürdő
- Aqua Land Termál- és Élményfürdő – Ráckeve
- Tiszaligeti Élményfürdő – Szolnok
- Kecskeméti Fürdő
- Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő
- Hajdúböszörményi Strand és Gyógyfürdő
- Akácliget Gyógy- és Strandfürdő – Karcag
- Paskál Gyógy- és Strandfürdő – Budapest
- Martfű Gyógyfürdő és Uszoda
- Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda – Hódmezővásárhely
- Rózsa Gyógyfürdő – Tótkomlós
- Aquaworld Élményfürdő – Budapest
- Dráva Hotel Thermal Resort – Harkány
- Borgáta Thermal Fürdő
- Végardó Fürdő – Sárospatak
- Balance Resort Gyógyfürdő – Lenti
- Zalaegerszegi Sport- és Tanuszoda (Városi Strand)