Pénzcentrum • 2025. október 5. 12:00
Az egykori felnőttfilmes rendező kötetlen beszélgetéseket tart saját magával, így az érdeklődők sok mindent megtudhatnak a pornófilmek világáról.
Kisebb rendezvényeken, bulikban mesél sját élettapasztalatairól, a pornóforgatások eddig nem hallott titkairól Kovács István, azaz "Kovi", a kilencvenes évek egykori ismert pornófilm-rendezője. Az egykori felnőttfilmes maga mesélte el a Storynak, hogy ebből keresi most a pénzt, bár kapott érte mindenféle megjegyzést.
Kovi elmondta azt is, hogy még ő maga is néz pornót, persze szigorúan szakmai érdeklődésből. A beszélgetős esteket bulikban, legény-vagy leánybúcsúkon adja elő, és olyan is volt már, hogy egész éjszakára ott is maradt.
Azt azért szeretném hangsúlyozni, hogy a bulizás nem azt jelenti, hogy én nyakra-főre bratyizom mindenkivel, kiugrom egy tortából, és bohóckodom. Ezek inkább interaktív, szórakoztató, kulturált beszélgetések a jelenlévőkkel. Ők kérdeznek, én sztorizgatok, elmesélek különböző érdekes történeteket, forgatási kulisszatitkokat. A jó ízlés határain belül persze
- mondta minderről az egykori felnőttfilmes rendező. Megtudhattuk azt is, hogy olcsóbban vállal ilyen fellépést, mint a standuposok, de sokaknak nem tetszik, hogy az interneten "adja el magát". Az ötlet viszont zajos sikert aratott, meghívás bőven van.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Majdnem az összes hétvégém betelt az év végéig, pedig kommentek formájában kaptam hideget-meleget, amikor előrukkoltam az ötlettel. Hogy miért süllyedtem le egy bizonyos szintre meg ilyenek, de erről szó sincs! Én továbbra sem fogok ripacskodni, nem leszek közönséges, csupán megosztom az emberekkel a tapasztalataimat, élményeimet
- mesélte Kovi.