MTI • 2024. október 25. 20:34
Több mint 191 ezer euróért (76,9 millió forint) kelt el a Tintin Amerikában című képregény egyik példánya, amelyet az alkotó, a Hergé művésznéven ismert Georges Rémi dedikált - jelentette pénteken a Belga belga hírügynökség a Tajan francia aukciós ház bejelentésére hivatkozva.
A Le Vingtieme Siecle belga hetilap gyerekmellékletében, a Le Petit Vingtieme-ben 1932-ben megjelent lapokat Hergé 1933-ban dedikálta egy bizonyos Charles Helsen atyának, aki a brüsszeli Szent Bonifác Intézet - ahol a szerző öt évig diákoskodott - cserkészcsapatának volt az egyik tanítója.
"Helsen atyának, az irányítása alatt töltött szép évek emlékére, kalandkeresés közben a Sonian erdőben, az Alpokban és a Pireneusokban... Egyébként Tintin is én vagyok, aki szintén végigment volna ezen az úton..." - írta Hergé.
A példány mostanáig egy bolíviai gyáros leszármazottja, a képregényeket 30 éven át gyűjtő Felipe Ortiz-Patino birtokában volt, aki nemrég döntött az elárverezés mellett.
A Tajan tájékoztatása szerint a 75, aukcióra bocsátott képregényből 48 kelt el, köztük a Tintin Kongóban 1931-ben kiadott és Hergé által szintén aláírt példánya, amelyet 101 944 euróért (41 millió forint) vásároltak meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az eladott Tintinekből összesen több mint 934 ezer euró (376 millió forint) folyt be. Tintin az egyik leginkább keresett képregényhős az aukciós házak árverésein világszerte; 2021-ben a Kék Lótusz egyik rajza, amely végül nem került bele a képregény 1936-ban kiadott változatába, rekordáron, több mint 3,1 millió euróért (1,2 milliárd forint) kelt el.