Kiderült, súlyos pénzt fizet a MOL az Újpestért: ennyit tehet zsebre a belga tulajdonos

Pénzcentrum2024. március 20. 09:15

Korábbi újpesti játékosok segíthetik a MOL-tól érkező ügyvezető munkáját, az utánpótlást is egyesítenék a negyedikk kerületben.

Úgy tűnik, lezárult az elmúlt évek egyik legnagyobb bevásárlása a magyar sportvilágban: a Gazdasági Versenyhivatal kedden hivatalosan is közölte, hogy a MOL megvette az Újpest FC 100 százalékos tulajdonrészét. A Népszava arról ír, hogy az olajcég 6,2 milliárdot fizet az eddigi tulajdonosnak, a klubot 2011 óta birtokló Roderick Duchatelet belga üzletembernek.

Az akvizícióban szerepel az is, hogy a széttöredezett utánpótlásképzést is egyesítsék. Erre azért is van szükség, mert az eredeti anyaegyesület, az UTE 200 millió forintot kap évente utánpótlás-nevelésre, míg a több mint egy évtizede külön működő futballklub semmit sem. Azt egyelőre nem tudni, hogy kik fogják irányítani szakértőkként az új ügyvezető munkáját - aki várhatóan Benczédi Balázs lesz a MOL részéről -, de a hírek szerint akár korábbi újpesti játékosok is kaphatnak ilyen pozíciókat.

Címkék:
sport, mol, gazdaság, labdarúgás, ügyvezető, tulajdonosváltás, mol csoport,