Régen várt sikerfilm debütál a magyar streamingen: itt tudod megnézni az Oppenheimert

Pénzcentrum2024. február 5. 13:30

A neves filmrendező, Christopher Nolan kritikusok által is dicsért sikerfilmje, az Oppenheimer március 21-től kizárólag a SkyShowtime-on lesz megtekinthető.

A 952 millió dolláros bevételt hozó és az idei év legmagasabb iparági elismeréseivel kitüntetett Oppenheimer eddig 13 Oscar®- és BAFTA-díjra (British Academy Film & Television Award) jelölték. J. Robert Oppenheimer szerepében az Oscar-jelölt Cillian Murphyt láthatjuk, feleségét, a biológus-botanikus Katherine-t, becenevén „Kittyt” pedig Emily Blunt alakítja. A nagy sikert aratott film március 21-től lesz elérhető, kizárólag a SkyShowtime kínálatában.

A filmet képernyőre írta és rendezte az Oscar-jelölt Christopher Nolan. Az Oppenheimer bepillantást enged J. Robert Oppenheimer gondolataiba és belső vívódásaiba. Az elméleti fizikus a Los Alamos-i laboratórium igazgatójaként és a Manhattan-terv vezetőjeként csapatával létrehozta az első atombombát, és ezzel új korszakot nyitott az emberiség történelmében.

Az Oppenheimer a maga nemében egyedülálló filmművészeti alkotás, amelyben olyan sztárok szerepelnek, mint az Oscar-díjas Matt Damon, az Oscar-jelölt Robert Downey Jr., az Oscar-jelölt Florence Pugh, Josh Hartnett, valamint az Oscar-díjas Casey Affleck, Rami Malek és Kenneth Branagh. A film az American Prometheus: The Triumph and Tragedy of J. Robert Oppenheimer című Pulitzer-díjas könyv alapján készült, szerzői Kai Bird és Martin J. Sherwin. A film producerei: Emma Thomas, Charles Roven és Christopher Nolan. A 2024-es BAFTA-díjazottakat február 18-án hirdetik ki, az Oscar-díjátadót pedig március 10-én tartják.

Címkék:
film, március, szórakozás, filmnézés, filmek, filmipar, filmkínálat, filmezés, oscar-díj, skyshowtime,