Most jelentették be: idén is van magyar Oscar-jelölt, ezért a filmért kaphat szobrot

Pénzcentrum2024. január 23. 15:28

Kihirdették az Oscar-jelölt filmek idei listáját. Újabb magyar filmes szakember kaphatja meg a filmvilág legrangosabb elismerését. Mutatjuk a nagy esélyeseket 2024-ben.

Mihalek Zsuzsa berendezőt is jelölték Oscar-díjra, amelynek jelöléseit ma jelentették be Los Angelesben - írja a Telex. Mint kiderült, a magyar filmes szakembert a Szegény párák című filmben adott közreműködése kapcsán jelölték, mint a legjobb produkciós dizájnert. Magyar Oscar-díjas legutóbb tavaly volt, mikor Sipos Zsuzsanna berendező ugyanebben a kategóriában kapott aranyszobrot. Őt a Dűne első részében végzett munkájáért ismerték el.

A legjobb film jelöltjei között természetesen ott van az idei év két legnagyobb blockbustere, a Barbie és az Oppenheimer is. Az Oppenheimer 13 jelölést söpört be, Jorgosz Lantimosz filmje, a Szegény párák 11-et. Martin Scorsese nagyeposza, a Megfojtott virágok 10 kategóriában kapott jelölést, míg a Barbie 8-ban.

Több Oscar-jelölt filmmel már 2023-ban találkozhattak a magyar nézők a mozikban, illetve a streaming platformokon, egyes filmekből jelenleg is vannak vetítések, sok filmnek viszont még csak most lesz a hazai bemutatója. Az Oscar-jelöltek alábbi listájánál külön jeleztük, ha egy filmet éppen játszanak a mozikban, vagy még ez után várható a bemutató. Arról pedig, hogy melyik 50 mozifilm volt a magyar nézők kedvence 2023-ban, itt írtunk korábban:

Az Oscar-jelölt filmek listája 2024-ben

Legjobb film

  • American Fiction - Ben LeClair, Nikos Karamigios, Cord Jefferson and Jermaine Johnson, Producers
  • Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall) - Marie-Ange Luciani and David Thion, Producers // jelenleg a mozikban
  • Barbie - David Heyman, Margot Robbie, Tom Ackerley and Robbie Brenner, Producers
  • Téli szünet (The Holdovers) - Mark Johnson, Producer // hamarosan a mozikban
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - Dan Friedkin, Bradley Thomas, Martin Scorsese and Daniel Lupi, Producers
  • Maestro - Bradley Cooper, Steven Spielberg, Fred Berner, Amy Durning and Kristie Macosko Krieger, Producers
  • Oppenheimer - Emma Thomas, Charles Roven and Christopher Nolan, Producers
  • Előző életek (Past Lives) - David Hinojosa, Christine Vachon and Pamela Koffler, Producers // jelenleg a mozikban
  • Szegény párák (Poor Things) - Ed Guiney, Andrew Lowe, Yorgos Lanthimos and Emma Stone, Producers // hamarosan a mozikban
  • Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) - James Wilson, Producer // hamarosan a mozikban

Legjobb rendező

  • Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall) - Justine Triet // jelenleg a mozikban
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - Martin Scorsese
  • Oppenheimer - Christopher Nolan
  • Szegény párák (Poor Things) - Yorgos Lanthimos // hamarosan a mozikban
  • Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) - Jonathan Glazer // hamarosan a mozikban

Legjobb férfi főszereplő

  • Bradley Cooper - Maestro
  • Colman Domingo - Rustin
  • Paul Giamatti - Téli szünet (The Holdovers) // hamarosan a mozikban
  • Cillian Murphy - Oppenheimer
  • Jeffrey Wright - American Fiction

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Sterling K. Brown - American Fiction
  • Robert De Niro - Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon)
  • Robert Downey Jr. - Oppenheimer
  • Ryan Gosling - Barbie
  • Mark Ruffalo - Szegény párák (Poor Things) // hamarosan a mozikban

Legjobb női főszereplő

  • Annette Bening - Nyad
  • Lily Gladstone - Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon)
  • Sandra Hüller - Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall) // jelenleg a mozikban
  • Carey Mulligan - Maestro
  • Emma Stone - Szegény párák (Poor Things) // hamarosan a mozikban

Legjobb női mellékszereplő

  • Emily Blunt - Oppenheimer
  • Danielle Brooks - The Color Purple
  • America Ferrera - Barbie
  • Jodie Foster - Nyad
  • Da'Vine Joy Randolph - Téli szünet (The Holdovers) // hamarosan a mozikban

Legjobb nemzetközi játékfilm

  • Io Capitano - Olaszország // áprilistól a mozikban
  • Tökéletes napok (Perfect Days) - Japán // hamarosan a mozikban
  • A hó társadalma (Society of the Snow) - Spanyolország
  • A tanári szoba (The Teachers' Lounge) - Németország // jelenleg a mozikban
  • Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) - Egyesült Királyság // hamarosan a mozikban

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • American Fiction - Cord Jefferson
  • Barbie - Greta Gerwig & Noah Baumbach
  • Oppenheimer - Christopher Nolan
  • Szegény párák (Poor Things) - Tony McNamara // hamarosan a mozikban
  • Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) - Jonathan Glazer // hamarosan a mozikban

Legjobb eredeti forgatókönyv 

  • Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall) - Justine Triet and Arthur Harari // jelenleg a mozikban
  • Téli szünet (The Holdovers) - David Hemingson // hamarosan a mozikban
  • Maestro - Bradley Cooper & Josh Singer
  • May December - Samy Burch; Story by Samy Burch & Alex Mechanik
  • Előző életek (Past Lives) - Celine Song // jelenleg a mozikban

Legjobb rövidfilm

  • The After - Misan Harriman and Nicky Bentham
  • Invincible - Vincent René-Lortie and Samuel Caron
  • Knight of Fortune - Lasse Lyskjær Noer and Christian Norlyk
  • Red, White and Blue - Nazrin Choudhury and Sara McFarlane
  • Henry Sugar csodálatos története (The Wonderful Story of Henry Sugar) - Wes Anderson and Steven Rales

Legjobb animációs film

  • A fiú és a szürke gém (The Boy and the Heron) - Hayao Miyazaki and Toshio Suzuki // jelenleg a mozikban
  • Elemi (Elemental) - Peter Sohn and Denise Ream
  • Nimona - Nick Bruno, Troy Quane, Karen Ryan and Julie Zackary
  • Robotálmok (Robot Dreams) - Pablo Berger, Ibon Cormenzana, Ignasi Estapé and Sandra Tapia Díaz // áprilistól a mozikban
  • Pókember: A Pókverzumon át (Spider-Man: Across the Spider-Verse) - Kemp Powers, Justin K. Thompson, Phil Lord, Christopher Miller and Amy Pascal

Legjobb animációs rövidfilm

  • Letter to a Pig - Tal Kantor and Amit R. Gicelter
  • Ninety-Five Senses - Jerusha Hess and Jared Hess
  • Our Uniform - Yegane Moghaddam
  • Pachyderme - Stéphanie Clément and Marc Rius
  • WAR IS OVER! Inspired by the Music of John & Yoko - Dave Mullins and Brad Booker

Legjobb operatőr

  • A gróf (El Conde) - Edward Lachman
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - Rodrigo Prieto
  • Maestro - Matthew Libatique
  • Oppenheimer - Hoyte van Hoytema
  • Szegény párák (Poor Things) - Robbie Ryan // hamarosan a mozikban

Legjobb vágás

  • Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall) - Laurent Sénéchal // jelenleg a mozikban
  • Téli szünet (The Holdovers) - Kevin Tent // hamarosan a mozikban
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - Thelma Schoonmaker
  • Oppenheimer - Jennifer Lame
  • Szegény párák (Poor Things) - Yorgos Mavropsaridis // hamarosan a mozikban

Legjobb smink és haj

  • Golda - Karen Hartley Thomas, Suzi Battersby and Ashra Kelly-Blue
  • Maestro - Kazu Hiro, Kay Georgiou and Lori McCoy-Bell
  • Oppenheimer - Luisa Abel
  • Szegény párák (Poor Things) - Nadia Stacey, Mark Coulier and Josh Weston // hamarosan a mozikban
  • A hó társadalma (Society of the Snow) - Ana López-Puigcerver, David Martí and Montse Ribé

Legjobb eredeti filmzene

  • American Fiction - Laura Karpman
  • Indiana Jones és a sors tárcsája (Indiana Jones and the Dial of Destiny) - John Williams
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - Robbie Robertson
  • Oppenheimer - Ludwig Göransson
  • Szegény párák (Poor Things) - Jerskin Fendrix // hamarosan a mozikban

Legjobb eredeti dal

  • The Fire Inside (Flamin' Hot) - Diane Warren
  • I'm Just Ken (Barbie) - Mark Ronson and Andrew Wyatt
  • What Was I Made For? (Barbie) - Billie Eilish and Finneas O'Connell
  • It Never Went Away (American Symphony) - Jon Batiste and Dan Wilson
  • Wahzhazhe (A Song For My People) (Megfojtott virágok) - Scott George

Legjobb jelmeztervezés

  • Barbie - Jacqueline Durran
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - Jacqueline West
  • Napoleon - Janty Yates and Dave Crossman
  • Oppenheimer - Ellen Mirojnick
  • Szegény párák (Poor Things) - Holly Waddington

Legjobb dokumentumfilm

  • Bobi Wine: The People's President - Moses Bwayo, Christopher Sharp and John Battsek
  • The Eternal Memory (La memoria infinita) - a jelöltek listája még ismeretlen
  • Négy nővér (Four Daughters) - Kaouther Ben Hania and Nadim Cheikhrouha // jelenleg a mozikban
  • To Kill a Tiger - Nisha Pahuja, Cornelia Principe and David Oppenheim
  • 20 Days in Mariupol - Mstyslav Chernov, Michelle Mizner and Raney Aronson-Rath

Legjobb rövid dokumentumfilm

  • The ABCs of Book Banning - Sheila Nevins and Trish Adlesic
  • The Barber of Little Rock - John Hoffman and Christine Turner
  • Island in Between - S. Leo Chiang and Jean Tsien
  • The Last Repair Shop - Ben Proudfoot and Kris Bowers
  • Nǎi Nai & Wài Pó - Sean Wang and Sam Davis

Legjobb díszlettervezés és berendezés

  • Barbie - díszlettervezés: Sarah Greenwood; berendezés: Katie Spencer
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - díszlettervezés: Jack Fisk; berendezés: Adam Willis
  • Napoleon - díszlettervezés: Arthur Max; berendezés: Elli Griff
  • Oppenheimer - díszlettervezés: Ruth De Jong; berendezés: Claire Kaufman

Szegény párák (Poor Things) - díszlettervezés: James Price és Shona Heath; berendezés: Zsuzsa Mihalek

Legjobb hangvágás

  • Az alkotó (The Creator) - Ian Voigt, Erik Aadahl, Ethan Van der Ryn, Tom Ozanich and Dean Zupancic
  • Maestro - Steven A. Morrow, Richard King, Jason Ruder, Tom Ozanich and Dean Zupancic
  • Mission: Impossible: Leszámolás - Első rész (Mission: Impossible - Dead Reckoning Part One) - Chris Munro, James H. Mather, Chris Burdon and Mark Taylor
  • Oppenheimer - Willie Burton, Richard King, Gary A. Rizzo and Kevin O'Connell
  • Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) - Tarn Willers and Johnnie Burn

Legjobb vizuális effektusok

  • Az alkotó (The Creator) - Jay Cooper, Ian Comley, Andrew Roberts and Neil Corbould
  • Godzilla Minus One (Gojira -1.0) - Takashi Yamazaki, Kiyoko Shibuya, Masaki Takahashi and Tatsuji Nojima
  • A galaxis őrzői: 3. rész (Guardians of the Galaxy Vol. 3) - Stephane Ceretti, Alexis Wajsbrot, Guy Williams and Theo Bialek
  • Mission: Impossible: Leszámolás - Első rész (Mission: Impossible - Dead Reckoning Part One) - Alex Wuttke, Simone Coco, Jeff Sutherland and Neil Corbould
  • Napoleon - Charley Henley, Luc-Ewen Martin-Fenouillet, Simone Coco and Neil Corbould
Címkék:
film, magyar, szakember, szórakozás, legjobb, szegény, filmek, magyar oscar, oscar-díj,