Pénzcentrum • 2023. december 29. 16:28
Friderikusz Sándornak adott interjút Kulka János a nővérével, Kulka Janina patológussal. A színész elmondása szerint barátai elfelejtették őt.
Kulka János nővérével, Janinával adott interjút, amiből a Blikk szemezgetett. A színész testvére elmondta, hogy Kulka János valószínűleg egy, az agyvérzése előtt egy hónappal elvégzett hasi műtét következményeképpen kapott sztrókot. A patológus szerint azonban ennek több oka is lehetett. Ilyen a sok színházi fellépés és a stressz is.
Kulka János ezt pedig alátámasztotta. Elmondása szerint ebben az időszakban ugyanis egyre többet szorongott és rátört a bizonytalanság, hogy nem tudja a szöveget. A színész a gyógyulásáról is beszélt. Elmondta, hogy tud gondolkodni, de nehezen fejezi ki magát, sokszor nem jutnak eszébe szavak.
Nehezebben, sokkal lassabban mennek a hétköznapi dolgok, úgy érzem, megöregedtem
– fogalmazott, hozzátéve, hogy az utóbbi időben keveset látogatták, volt kollégái, barátai mintha megfeledkeztek volna róla.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Elkoptak mellőlem, elfelejtettek... Számukra nem vagyok. Szégyellem magam
– mondta.