Önsorsrontó magyarokkal van tele az ország: kevesen tudják, de emiatt őrjítően nagy a boldogtalanság

Pénzcentrum2023. december 7. 19:10

A boldogságot ész nélkül hajszolók két nagyon fontos dolgoról megfeledkeznek: az egyik jelen lenni a saját életükben, a másik pedig, hogy a pénz és az azon vásárolható javak, csak pillanatnyi örömöt jelentenek, hosszú távon csak magányosságot. Aki érzelmekkel kapcsolódik az anyagi javakhoz, az függőségi viszonyba kerül. Legtöbben csak színleljük a boldogságot, mert könnyebb becsapni magunkat, és nem megmutatni másoknak, hogy mit is élünk át valójában. De jó hír, ha tudatosítod magadban ezeket, visszafordíthatod a folyamatokat. Mond el, te menynire vagy boldog és töltsd ki a cikk végén a Pénzcentrum 2023-as Nagy Boldogságtesztjét.

Igazán boldognak lenni annyi, mint elégedettnek érezni magad az életedben és örülni az egyszerű dolgoknak. Ennek ellenére az igazság az, hogy a legtöbben nem vagyunk elégedettek azzal, ahol vagyunk, ahol éppen tartunk, sokan úgy érezzük, hogy az élet rossz lapokat osztott nekünk, éppen ezért nehéz megélni teljességében az örömöt és a beteljesülést. Különösen azokon a napokon, amikor egyedül maradunk a gondolatainkkal.

Ennek ellenére néha színleljük a boldogságot, mert könnyebb becsapni magunkat, és nem megmutatni másoknak, hogy mit is élünk át valójában.  Ha felismered ezt a 7 jelet magadon, akkor valószínűleg te is csak színleled a boldogságot, de ez még nem a világ vége, megfordíthatod a dolgokat!

A szokásosnál több időt töltesz egyedül

Akár magányos vagy, akár nem, általános jele annak, hogy nem érzed magad lelkileg boldognak, ha a szokásosnál több időt töltesz egyedül.  Nem arról van szó, hogy nincs társaságod, egyszerűen csak könnyebbnek találod az egyedüllétet. Ahelyett, hogy mosolyt erőltetnél magadra, vagy magyarázkodnod kellene a helyzetedről, úgy gondolod, hogy jobb, ha több időt szánsz magadra. Amennyiben inkább introvertált vagy, ezek az egyedül töltött időszakok hosszabbak lesznek a szokásosnál, de nem érzed jól magad emiatt. Probléma, ha nem csak azért "veszel ki egy kis időt", hogy új erőre kapj, de elszigetelődsz, és szándékosan távol tartasz másokat, hogy megvédd magad. Bár mindannyiunknak vannak rossz napjai, és szükségünk van egy kis kikapcsolódásra, de amikor azon kapjuk magunkat, hogy elbújunk a világ elől, fel kell tenni a kérdést, miért kerülünk el mindenkit?

Állandóan másokhoz hasonlítod magad.

Aki túlságosan belemerült az összehasonlításba, az könnyen elveszítheti a fókuszt a saját útjáról és a saját életéről, megkérdőjeleződik benne a saját önértékelése, ami egyáltalán nem jó érzés. Persze nem bűn összehasonlítani magadat valaki mással legyen szó egy kollégáról, akit "kiemelkedő teljesítményűnek" tartanak, vagy egy barátról, aki úgy tűnik, hogy jó irányba fejlődik, mindannyiunknak vannak olyan pillanatai, amikor egy kicsit túl sok figyelmet fordítunk valaki más életére. A probléma ott kezdődik, amikor folyamatosan másokhoz hasonlítjuk magunkat, és a végén már megkérdőjelezzük a saját értékeinket - és ez semmiképpen sem az, amit tennünk kellene, ha valóban boldogok akarunk lenni.

Az összehasonlítás féltékenységet szül, és végül már csak azt akarjuk, ami másoknak van. Ez az élettel való teljes elégedetlenséghez vezet, és néha ez kihat az alvási szokásainkra, a hangulatunkra és a józan eszünkre is. Helyette inkább értékeld azt, ami az orrod előtt van. Ne tárgyakra, inkább a családodra, a barátságaidra és az elért eredményeidre kell büszkének lenned, függetlenül bárki mástól.

Szeszélyes vagy

Az normális, ha hangulatod változik a nap folyamán, de ha mogorva és ingerült vagy minden ok nélkül, az nem jelent jót. A boldogság nem azt jelenti, hogy soha nem vagy szomorú, dühös vagy frusztrált. Azok az emberek, akik nagy általánosságban boldogok, a legtöbbször meg tudják őrizni a hangulatukat, és ha valami miatt feldúltak, akkor feldolgozzák azt és túllépnek rajta. Nem lesznek naponta többször jó közérzetűből szomorúvá vagy szerencsétlenné.

Az baj, ha egy apró, könnyen feldolgozható esemény monumentális kudarccá válik, mert egyszerűen nem tudsz megbirkózni vele. Ha megpróbálod összeszedni magad és csak átvészelni minden napot, akkor nyilvánvaló, csak úgy teszel, mintha boldog lennél. Az örömnek és az elégedettségnek természetesnek kellene lennie, és ha ezen a téren küzdesz, itt az ideje, hogy beszélj erről valakivel, akiben megbízol.

A múltban ragadtál

Ha meg tudod ugyan osztani a boldog pillanatokat másokkal, és tudod, hogyan kell jól érezni magad, de legtöbbször azon kapod magad, hogy a múlton jár az eszed, akkor valami elromlott benned. Természetesen nem arról van szó, hogy a boldog emlékek felidézéséről kellene leszoknod, hanem sokkal inkább arról, ha hajlamos vagy elkalandozni az emlékezetedben, ahol valaki elárult, megbántott, vagy azt éreztette veled, hogy nem vagy elég jó.  A probléma az, hogy ott ragadsz, és ez olyan sok energiádat elveszi, hogy már lehetetlen békében érezned magad önmagaddal.  Nem tudsz visszamenni az időben!

A legokosabb, amit tehetsz, hogy megpróbálod leállítani magad, amikor a negatív helyzetekre gondolsz. Próbáld erősíteni a jó emlékeket azzal, hogy felidézed őket, és ha segítségre van szükséged a negatív élmények leküzdéséhez, ne félj szakemberhez fordulni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tárgyak boldogsága

Ha akkor érzed a legjobban magadat, amikor új tárgyakat szerzel be, tudd, hogy ez csak rövid ideig tart, tartós boldogságot nem tudsz elérni a vásárlás által, hiszen csak rövid ideig tart, és amint elmúlik az érzés, bizonytalan maradsz és csak még többet akarsz.  Szép dolgokat jó érzés birtokolni, de ahogy a mondás tartja: "Pénzzel nem lehet boldogságot venni". Ez teljesen igaz. Nem tapasztalhatunk örömet, beteljesülést és elégedettséget az életünkkel kapcsolatban, ha csak azt tartjuk értéknek, ami a tulajdonunkban van. Ezáltal csak azt kívánjuk, amink nincs, és ez további frusztrációt és elégedetlenséget szül. Tehát, ha azt hiszed, hogy boldog vagy, miközben online vásárolsz vagy kibontod a legújabb kütyüdet, nem vagy hiteles. Ha a felszínes dolgokat egyenlőségjelet teszel a boldogsággal, az örömöd mindig mulandó lesz.

Miért van ez így? Mert azáltal, hogy érzelmet kapcsolsz a dolgokhoz, folyamatosan vásárolnod kell ahhoz, hogy boldognak érezd magad. Olyan körforgásba kerülsz, amiből nehéz kitörni.

Műmosoly

Újabb családi ebéd van, és mindenki körbejár, hogy bepótolja a lemaradást, de úgy találod, hogy inkább kényszeríted magad a mosolyra, minthogy ellazulnál és a pillanatnak élnél? Nem akarod, hogy bárki azt higgye, hogy valami baj van, és nem akarod, hogy az életedről kérdezősködjenek, ezért bólogatsz, és a lehető legelőnyösebb arcodat mutatod?

Amit talán nem tudsz, hogy a legtöbb ember meg tudja különböztetni a hamis mosolyt az igazitól, mert a titok a szemekben rejlik. Amikor mélyen belülről mosolygunk, a szemünk is mosolyog egyúttal. De ha hamis, akkor hideg vagy üres a tekintetünk. A helyzet az, hogy sokan azért öltik magukra a hamis mosolyt, mert azt akarják, hogy mások azt gondolják, jól vannak.

Kihívás a függetlenség?

Csak egy út van: a boldogsághoz vezető út a függetlenség. Ha tudsz önállóan élni és kezedbe veszed az életed irányítását, az büszkeséget és belső erőt ad. Az odavezető út persze nem könnyű. Ha csak küzdesz a függetlenséggel, az annak a jele, hogy valószínűleg csak színleled a boldogságot. Függetlenség nélkül szinte lehetetlen mások támogatása, akár anyagilag, akár érzelmileg. Önmagaddal szemben is frusztráltnak érzed magad, mert kihívást jelent számodra az egyedüllét.

Amikor igazán boldog vagy, igazi békét érzel, az életed minden területére átszűrődik, és képes vagy megosztani ezt az örömöt és elégedettséget másokkal. Függetlenül attól, hogy hogyan telik a napod, vagy éppen egy nehéz helyzettel küzdesz az életedben, nyugodtan elmondhatod, hogy békét és elégedettséget érzel a szívedben.

Akkor kell észrevenned a jeleit annak, hogy valami nincs szinkronban az életedben, amikor elkezded megjátszani a mosolyt, és elzárkózol a hozzád legközelebb állók elől. Ha fel akarsz hagyni a boldogság színlelésével, őszintének kell lenned, és ez azt jelenti, hogy fel kell ismerned, mi hiányzik az életedből, és mit kell tenned, hogy változtass a körülményeiden.  Csak tudatossággal tudsz az igazi boldogság felé haladni.

Címkék:
boldogság, felmérés, kutatás, szórakozás, probléma, boldog élet,