Súlyos döntést hozott G.w.M.: eltiltották a koncertektől, óriási a baj

Pénzcentrum2023. november 23. 09:14

Orvosi utasításra a depresszióval és egyensúlyzavarral küzdő G.w.M. idén már egyáltalán nem léphet fel – számolt be a döntésről Kulcsár Edina, a rapper felesége a Storynak adott interjújában. Az egykori szépségkirálynő egyúttal reagált arra a vádra is, mely szerint pénzt csinál férje betegségéből.

"Márknak régóta hullámzó a kedve. Van, amikor kicsattan, de van, amikor ki sem akar kelni az ágyból. Én sejtettem, hogy ezek a depresszió jelei, amit egyébként nagyon igyekezett leplezni, és sokszor csak fáradtsággal magyarázott. Pontosan tudom, a férjem min megy keresztül, mi miatt aggódik, idegeskedik, mi juttatta el idáig. De nem szeretnék részletekbe menni… Akinek vannak pici gyermekei, és felelős, szerető szülő, az tudja, hogy elváltként nem mindig úgy mennek a dolgok, ahogy az az ideális lenne" – osztotta meg a népszerű rapperrel közös életének újabb részletét Kulcsár Edina. Az egykori szépségkirálynő két hete, a családjuk életét bemutató reality debütáló részében beszélt először arról, hogy férje, Varga Márk (művésznevén G.w.M) depresszióval és egyensúlyzavarral küzd.

A celeb a Story-nak most azt is elárulta, a napokban ezért eldöntötték, hogy G.w.M egy ideig ne zenéljen.

Orvosi utasításra Márk nem léphet fel, valószínűleg idén már egyáltalán nem. A lelki problémák ugyanis oda vezettek, hogy a bal fülében levő egyensúlyközpont felmondta a szolgálatot. Már stúdiózás közben is beszédül, úgyhogy gyógyszeres kezelést kap. Reménykedünk benne, hogy mihamarabb kilábal ebből, és rendbe jön

– közölte. A 24.hu ennek kapcsán kiszúrta, hogy a rapper a Story lapszámának megjelenése előtti napon korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében posztolta ki a decemberi koncertjei idejét és helyét.

Az interjúból az is kiderül egyébként, hogy Kulcsár a gyereknevelés, az otthoni teendők és a vállalkozásai egyengetése mellett ápolja a férjét, de mint mondja, nem tragikusan fogja fel a helyzetet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amikor Márk kórházba került, az első két nap majdnem belecsúsztam az önsajnálatba, mert megterhelő, ha az ember lelki társát, a másik felét, a szerelmét egyszer csak elragadja mellőle az élet. De aztán megráztam magam, és rájöttem, hogy feleségként, három gyermek édesanyjaként ez nem opció. Betegen neki van rám szüksége, nem fordulhat meg a világ, hogy ebben a helyzetben is Márk vigasztaljon engem. Stabilnak kell lennem, mert most ő is belőlem, a szeretetemből, a pozitív energiáimból táplálkozik

– fogalmazott, majd egy kissé ellentmondásba keveredett önmagával. Közölte ugyanis, hogy szakember segítségét nem akarják kérni, mert ő jártam pszichológushoz, de végül mindig magát húzta ki a mélyből. "Márk kapcsán is gondolkoztunk szakemberen, de rájöttünk, hogy mi egymás felé tudunk a legjobban megnyílni, és egymást tudjuk a legjobban segíteni. Egymásból merítünk erőt, meg persze Márk a zenéből" – közölte. 

Végül Kulcsár reagált arra a vádra, hogy férjével közös reality-jükben eladta férje betegségét. „Semmit nem adtam el, ugyanis ezt mi nem a pénzért csináljuk. Bármi is történik, Márk mellett örökre anyagi biztonságban vagyunk. A karrierjével megalapozta az egzisztenciáját, és én sem egy lábon állok” – mondta el az influenszer, hozzátéve: a műsorral az a céljuk, hogy az emberek jobban megismerjék őket, és megmutathassák, mekkora szeretetben, boldogságban élnek.

Címkék:
egészség, család, depresszió, szórakozás, népszerűség, kulcsár edina,